A Nemes Magyar Társaság

(Alpár Geyza, dr. Grüll Tibor)

 

A magyar szellem az új iskolákban is tovább öröklõdött: RIBINY János rektor 1751-ben elmondott évnyitó beszédében A magyar nyelv mûvelésérõl szónokolt - ugyan még latin nyelven - diákjainak, elõször utalva Magyarországon a nyelvújítás gondolatára. Részben ennek a szellemnek köszönhetõ, hogy a jozefinizmus kezdetétõl a reformkor végéig hazánk kulturális életének annyi kiválósága nõtt fel a Líceum falai között. 1790-ben KIS János négy társával együtt megalapította az ország legelsõ diák-önképzõkörét, a Magyar Társaságot, amely fennállásának eddigi két évszázada alatt szintén nem kevés hírességet nevelt fel e hazának. KIS Jánosnak ebben az idõben nem kisebb egyéniségek, mint BERZSENYI Dániel, vagy SCHEDIUS Lajos - a késõbbi esztéta, pesti egyetemi tanár - voltak iskolatársai, tanárai közül pedig elég, ha SCHWARTNER Mártonnak, az elsõ magyar statisztikusnak és oklevéltudósnak nevét említjük meg. Bár a Líceumban hamarosan Német, majd Szlovák Társaság is alakult, a reformkori iskolában alig voltak nemzetiségi ellentétek. Pedig a XIX. század folyamán volt olyan tanév, amikor 34 vármegye küldte el fiait a soproni alma materbe. Közben az iskola külseje is megújult: 1824-ben tették le alapkövét annak az iskolaépületnek, amely a mai iskola felépítéséig (1894) fennállt, s amelynek homlokköve AEDES MUSIS ERECTAE MDCCCXXV (A Múzsáknak emelt hajlék 1825) felirattal ma is látható az udvar bejárata felett. Ugyanebben az évben egyesítették az evangélikus konvent könyvtárát az iskolai könyvtárral, amelyet a XIX. század végéig fejlesztettek, s amely jelenleg kb. 40 000 kötettel rendelkezik. Gyûjteményünkben 44 db õsnyomtatvány mellett számos könyvritkaság található.
 A magyar kultúra ápolására 1827-ben létrehozott Deákkúti Vármegyét a mai diákönkormányzatok elõdjének is tekinthetjük. 1829-ben a Líceum felsõ tagozatának keretében megindult a tanítóképzés, amely 1858-ban szervezetileg is különvált a gimnáziumtól. Az önálló Evangélikus Tanítóképzõ Intézet épülete a II. világháborús bombázásokban súlyosan megsérült, s 1957-ben magát az intézményt is megszüntették.