No title
Újra egyházi kézben
(Alpár Geyza, dr. Grüll Tibor)
A soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium
1991. július elseje óta ismét felvette nevébe
az "evangélikus" jelzõt, utalva ezzel egy korszak végleges
lezárására. Az iskola hivatalos neve Berzsenyi Dániel
Evangélikus Gimnázium (Líceum) lett, mûködtetési
és tulajdonjoga a magyar államtól az Északi
Evangélikus Egyházkerületre, illetve a Magyarországi
Evangélikus Egyházra szállt vissza.
Az egyház az õsi hagyományok
jegyében, s korunk új kihívásaival szembenézve
vállalta és vállalja, hogy ismét olyan iskolát
teremt, amely tradícióira alapozottan, a régmúlthoz
hasonlóan, diákjait Isten félelemben, erkölcsben
erõsítve, evangélikus szellemben neveli és
oktatja kultúrára, tudományra, e nemzet gyarapítására.
1992 szeptemberétõl a hagyományos
8 osztályos gimnáziumot visszaállítottuk egy-két
párhuzamos osztállyal. Benne a klasszikus nyelvek (latin,
görög) újra nagyobb hangsúlyt kapnak. Meg kívánunk
tartani egy 4 osztályos gimnáziumot is, fõképpen
a távoli vidéken lakó gyermekek érdekében,
1993-tól német nemzetiségi képzést is
folytatunk. Ezenkívül egy-egy osztállyal elemi szintû
evangélikus iskolát is szeretnénk létrehozni,
illetve felújítani. 1996-tól a volt Líceumi
Diákotthon az Evangélikus Általános Iskola
a Hunyadi János utcában. A jelenleg tanított angol,
német, orosz, francia, illetve latin mellett a modern nyelvek választási
lehetõségeit is bõvíteni óhajtjuk: finn
és szlovák szerepelnek elképzeléseink között.
Isten adjon erõt e munkához!