Keresztury Dezsõ: Emléksorok

Méltán büszke a hely, boldog az iskola,
hol csendes ligetek s lángszivü ifjuság
boldog ölén hevült, készen a szárnyaló
dalra Berzsenyi Dániel

Berzsenyi Dániel és a soproni líceum

   Berzsenyi Dániel 1776. május 7-én született a Vas megyei Egyházashetyén. Egyetlen gyermeke szüleinek, Berzsenyi Lajosnak és Thulmon Rozáliának.
   Tízéves koráig otthon nevelkedett, majd Polgár István kissomlyói tanító oktatja elõbb magánúton, majd iskolai elõadásokon. 1788 õszén hozza el apja az akkor 12 éves fiút a soproni líceumba. Polgár István latin nyelvû bizonyítványt adott arról, hogy az ifjú az évi tananyagot elvégezte, „dicséretes elõmenetelt és jó erkölcsöket tanúsított.”
   A líceumban ekkor Wietoris Jonathán a rektor (1785-1794), majd Stanislaides Dániel két évig (1794-1796).
   Berzsenyi két évig a donatus (elõkészítõ), két-két évig a grammatika (quinta) és a szintaxis (quarta) osztályban tanult, majd rövid kitérõ után a retorika (tertia) osztályban, s ez utóbbiból maradt ki 1795 júliusában.
   Tanulmányi elõmenetelérõl, eredményeirõl nincsenek hiteles adataink, dokumentumaink. Õ maga is alig ír korai éveirõl, így csak néhány általa is terjesztett kijelentésére, illetve visszaemlékezésekre hagyatkozva idézhetjük fel az ifjú Berzsenyi líceumi éveit.
Jó képességeire utal, hogy könnyedén beéri „az oskolai tudományokban rég izzadókat”, de szilaj természete is hamar megmutatkozik. 1811-ben maga írja Kazinczynak: „Én egy korúim között legelsõ magyar tánczos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én elsõ szeretõm az én karjaim között elalélt.”
   Tanárait elõadás közben kérdéseivel többször zavarba hozta, az elõadásokról gyakran elmaradt, s helyettük a város polgársága körében „virtuskodott”. 1793. március 14-én értesíti Mesterházi Nagy János tanár Berzsenyi Lajost arról, hogy a „Daniel deák” nem hajlandó tovább iskolába járni. „A Daniel deák a vacatio után feljövén, egynehány napig rendesen és jól viseltetni láttatott magát, … viszszont elkezdette az oskolába, a privat órákra, a templomba való járást minden okok és minden megjelentés nélkül elmulatni, mellyért megintettem,… a most közelebb elmult héten két nap kimaradt az oskolából, … a szállására küldök kérdeztetni,…a deák, a kit küldöttem, visszajött, s azt az izenetet hozza: hogy õ többé oskolába nem jön, hanem katonává fog lenni.” Keszthelyen csap fel újoncnak, de a durva bánásmódot és a nehézségeket nem bírja, hazatér szüleihez. 1794 õszén apja visszaviszi Sopronba, Wietoris rektor felügyeletére bízva, aki saját retorikai osztályába veszi fel az ifjút, bár az még az elõzõt sem fejezte be.  „… akkori profeszor és rector Wietoris Jonathan, ki az ifjut, melyben nemesb ösztönt veve észre, különösen jól tudta ön útjára serkenteni, kedvezésbõl maga keze alá vette ékesszólási osztályába. Azonban a kiszabott tanulást únta, … csak ahhoz fogott tûzzel, amihez természete önkényt vonzotta.” Ez az év, Wietoris tanítása mégsem múlhatott el nyomtalanul, hiszen a rektor ebben az évben végigtanította Horatius III. könyvének ódáit, ezzel bizonyára megalapozva a késõbbi ódaköltõ poétikai mûveltségét. Emellett ez a tanév a német irodalom olvasása révén is jelentõssé vált késõbbi költészetére.

   Érdemes némi áttekintést adni a soproni líceum ekkori szellemiségérõl, tanrendjérõl.
Berzsenyi iskoláztatása idején új tantervet vezettek be, amely bõvítette az ismeretek tárát, magasabb követelményeket támasztott, pl. a felsõ három osztályban nem kevesebb, mint 54 tárgyat kellett elõadni, de sem a tanárok, sem a diákok nem bírták ezt a terhet. Részben személyi, részben anyagi és szervezési nehézségek miatt az új elképzelések nem váltak valóra; a színvonal csökkent, átmeneti visszaesés volt tapasztalható.Ha közvetlenül nem is, de közvetve ezek a tényezõk is hozzájárulhattak Berzsenyi döntéséhez, hogy 1795 júliusában végleg elhagyja az iskolát.
   Hangsúlyozni kell azonban, hogy a nehézségek csak átmenetiek voltak, és a líceum magas színvonalú oktató munkája ezekben az években is megmaradt. A soproni evangélikus gyülekezet levéltára õrizte meg azt a könyvjegyzéket, amelynek alapján rekonstruálhatók Berzsenyi líceumi tankönyvei. Ezek jól példázzák a líceum színvonalas, tudományos alapú oktatását, és betekintést adnak az akkori tantervrõl is.

   A tankönyvek listája:

Losontzi István: Hármas kis Tükör. Poson, 1780.
Carl Windisch: Geographie und Geschichte Ungarns. Pressburg, 1790.
Rhenius: Compendium Latinae Grammaticae. Poson és Kassa, 1787.
Fr. Gedickius: Liber latinus. Posonii, 1784.
J. Severini: Conspectus historiae Hungaricae. Posonii, 1769/72.
Kybes: Tabula Cebetis. Lipsiae, 1778.
Dietrichius: Catechismus. Lipsiae, 1778.
J.Fr. Heynatz: Deutsche Sprachlehre. Berlin, 1790.
A.Fr. Büsching: Unterricht in der Naturgeschichte. Pressburg-Pest, 1776.
J.G. Feder: Logik und Metaphysik. Göttingen, 1786.
J.J. Dusch: Moralische Briefe. Bécs, 1775.
Chr.F. Gellert: Briefe. Leipzig, 1780. (Magyar ford.)
Péczeli József: Erkölcsi prédikátziók. Komárom, 1790.

   Itt kell említést tennünk Berzsenyi soproni tanárairól. A rektor 1785-1794 között Wietoris Jonathán volt, majd két évig, 1794-1796-ban Stanislaides Dániel.
   Az elõkészítõ osztályban Varga János (Joannes Varga) a tanítója, aki 1783 óta tanít a líceumban. A grammatikai osztályban Waltersdorfer János Rudolf, a syntaxis osztályban Mesterházy Nagy János az osztálytanár. Az utolsó tanévben pedig, mint már jeleztük, Wietoris Jonathán retorikai osztályába jár Berzsenyi. Wietoris és Mesterházi Nagy János szorosabb kapcsolatba kerültek az ifjú Berzsenyivel, illetve apjával. Erre utal levelezésük, illetve Wietoris pártfogása.

   Rövid életrajzuk:

   Varga János (1750-1838)
Szentandráson született. A soproni líceumban tanult 1765-tõl 1776-ig. Utána egy évig a legalsó osztályban tanított, majd a nemescsói magyar iskola tanítója lett. 1783-tól 35 éven át  a líceum elõkészítõ (donatus) osztályának a tanítója.

   Stanislaides Dániel
Korábban modori rektor.
1788-ban jött Sopronba, 1790-tõl conrector. 1794 és 1796 között két évig rektor. 1796-ban lemondott posztjáról, Pozsonyba ment, ahol 1823-ig mûködött.

   Mesterházy Nagy János (1738-1803)
Mesterházán született. A soproni gimnázium elvégzése után lelkésznek készült, tanító lett. 1767-ben a donatus osztály tanítójává választották, 12 évig tanított ebben az osztályban. 1783-ban subrector lett, s a syntaxis osztály tanára. Könyvtárából a diákoknak is kölcsönzött, pl. Kis Jánosnak is. Két munkája nyomtatásban is megjelent.

   Wietoris Jonathán (1738-1802)
Gömör megyében, Kuntapolcán született. Apja lelkész volt, õ is annak készült. Hazai iskoláit Dobsinán, Késmárkon és Sopronban végezte. Innen ment Jénába 1760-ban, ahol 1763-ig folytatta tanulmányait. Hazatérése után Csetneken rektornak választották. Egy év múlva, 1764-ben került Sopronba conrectornak, majd 1785-tõl rektor lett. 1794-ben lemondott hivataláról, conrectorként tanított haláláig.

   Berzsenyi Dániel líceumi életében külön ki kell térnünk Berzsenyi és a Magyar Társaság viszonyára. Mint ismert, 1790 márciusában hívta életre a társaságot Kis János, a késõbbi püspök és Berzsenyi irodalmi felfedezõje. Arra nincs semmilyen bizonyítékunk, hogy diákkorukban személyesen ismerték egymást, de az már bizonyítható, hogy Berzsenyi használta az önképzõkör könyvtárát. Valószínûleg az 1792/93-as tanévbõl való az a beírás, amely Berzsenyi könyvkölcsönzéseit tartalmazza. Ezek a könyvek a következõk:
Révai Holmie.  Etelka. Révai Versei. Troja veszed. Ovid. Változati. Horváth Ádám Téli Éjtszakái. Indusok böltselkedése. Kodrus. Révai Szüleménnyei. Zakariás Levelei. Kassandra. 1. Mindenes Gyûjtemény. Szerelem gyermeke. Gezner Idilliumi. Ember Gyûlölés és megbánás.  Magyar Játék Szín II.
    1798-ban külsõ tagja lesz a társaságnak, könyveket kér kölcsön. Ez év október 20-án található a következõ bejegyzés a társaság jegyzõkönyvében: „…némely kívülállók is szándékoznak a Társaság könyvtárából olvasni, s ezek közt T.Káldy Pál és Berzsenyi Dániel urak az érette járó pénzt be is fizették egész esztendõre, az elsõ a szokott 2 frt-ot, az utóbbi 2 frt. 16 krt.” Késõbb, 1803-ban a Magyar Társaság levelezõ tagjává választotta Berzsenyi Dánielt.

   Kapcsolata Sopronnal, kötõdése a líceumhoz késõbb sem szûnt meg. Kis János így ír Kazinczynak 1820. december 10-én: „ Berzsenyi a költõ most télen Sopronyban lakik, már a múlt telet is itt töltötte, minthogy három fija itt jár oskolába.   Õ, a mint maga beszélli, ez elõtt két esztendõvel meg betegedvén rosszúl gyógyíttatott, … Most … olvasni nem mer: a játékszínben s a kávéházban múlatja magát, néha egymást tsak ugyan meglátogatjuk.”
   Mint a levélbõl olvasható, Berzsenyi három fia: Antal, Farkas és László is a líceumban tanult, s apjuk 1819-20-ban a Pócsi utcában lakott, s felügyelte fiait. Az iskolai anyakönyvi bejegyzések szerint az 1819/20-i tanévben iratkozott be a líceumba Berzsenyi Wolfgang (Farkas) /szül. 1803. október 18./ 16 évesen és Berzsenyi Antal /szül. 1806. augusztus 9./ 12 évesen, az 1820/21-es tanévben Berzsenyi László /szül. 1809. november 24./ 10 évesen. Berzsenyi Farkas és László a Magyar Társaságnak is tagja lett, irodalmi munkáikkal többször is szerepelnek a jegyzõkönyvekben.





   Berzsenyi-emlékek Sopronban:

Utca: az egyetem és a Hunyadi utca között
Emléktábla a Berzsenyi-líceum Széchenyi téri falán
Emléktábla a Pócsi u. 12. sz. lakóház falán


   Az emléktáblák

   Széchenyi tér 11.
1936. június 7-én, Berzsenyi Dániel halálának centenáriuma alkalmából mind neki, mind Kis János püspöknek emléktáblát állítottak a líceum épületének homlokzati falán. A reliefeket az intézet akkori rajztanára, Merész Károly készítette, a kõfaragó munkát Mechle Béla, a galvanizálást Renner Gyula és Renner Kálmán végezték. Az 1936. június 7-én tartott ünnepségen az emlékbeszédeket Kapi Béla püspök, Németh Sámuel igazgató és Mikola Sándor öregdiák tartotta.


   Pócsi u. 12.
Az 1960-as évek elején vetõdött fel a gondolat, hogy Berzsenyi soproni lakóhelyét emléktáblával jelöljék meg. Az ötletet a Berzsenyi-gimnázium ifjúsága és a Szülõi Munkaközösség karolta fel. Az emléktábla elkészítésével Szakál Ernõ szobrászmûvészt bízták meg, aki 1962 tavaszán készült el a munkával. Az avatási ünnepségre a költõ születésnapján, 1962. május 7-én került sor a gimnázium tanulóifjúságának, tanári karának és a szülõknek jelenlétében, rövid ünnepség keretében.