Iskolai linkek
Diákközösségek

Szabad foglalkozások és önképzőkörök

Nemes Magyar Társaság

Az ország első önképzőköre...

1790-ben KIS János négy társával együtt megalapította az ország legelső diák-önképzőkörét, a Magyar Társaságot, amely fennállásának eddigi két évszázada alatt szintén nem kevés hírességet nevelt fel e hazának. KIS Jánosnak ebben az időben nem kisebb egyéniségek, mint BERZSENYI Dániel, vagy SCHEDIUS Lajos - a későbbi esztéta, pesti egyetemi tanár - voltak iskolatársai, tanárai közül pedig elég, ha SCHWARTNER Mártonnak, az első magyar statisztikusnak és oklevéltudósnak nevét említjük meg.

A Nemes Magyar Társaság a mai napig működik, jelenlegi vezetője Gál András, a 11/VII. D tanulója.

 
főoldal történetünk hagyományaink iskola galéria osztályok, tanári kar kapcsolatok elérhetőségek