A 12.C megrendezte az érettségiztetők viadalát

- Ez egy fiktív történet kizárólag a szórakoztatás céljából, és reméljük, nem befolyásolja az érettségi eredményeinket - hangzott el a 12.C szalagavatóján, műsoruk bevezetőjében. Természetesen a hagyományos tanárparódia következett, amit egy jól szerkesztett videófilm vezetett fel. A történetben a végzősök elraboltatják az érettségiztető tanárokat, hogy több idejük legyen a felkészülésre. Nyomozás indul ugyan a nyolc pedagógus felkutatására, de rendőrökre nincs is szükség a színen. A tanárrablók jó messze az iskolától elengedik a foglyokat, akiknek feladatokat kell megoldaniuk ahhoz, hogy hazajussanak. Ez volt az érettségiztetők viadala.

A műsorban szenzációs alakításokat láthattak a szalagavató meghívottjai, a poénok ültek, volt is derültség a díszteremben, ahol egyébként nem csak terített asztal, hanem sok ötletes díszlet is mutatta: sokat dolgozott az osztály az ünnepi alkalomra készülve. Még ajándékot is készítettek: az osztályfotót egy koncert meghívójának álcázva kapták a vendégek, rajta egy QR-kóddal, ami a YouTube-videóhoz visz. A filmet a szalagavatón is levetítették, ebben is köszönetet mondanak tanáraiknak a közös évekért.

A köszönetet Szabó Kata is tolmácsolta, összefoglalva azokat a gondolatokat, amik leginkább foglalkoztatják a végzősöket.

- Utunk olyan volt, mint egy hullámvasút, tele emlékekkel, erős érzelmekkel, amik idekötnek minket. Nem is volt olyan rég, amikor L betűvel a homlokunkon mászkáltunk össze-vissza, azon gondolkodva, hogy mi is lesz ez a mujkóavató, amire valami vicces előadást ki kellene találnunk. Ezt követte a sok tanulás, szórakozás, sírás és kiakadás, hogy jajj, nem fog menni ez a következő dolgozat. Nem mintha most máshogy lenne, az érettségi gondolata is ijesztő, nemhogy még az az érzés, hogy bizony az idő szorít. De túllendültünk valahogy mindenen, ugyanakkor kiélvezni az örömöket és értékelni a közös pillanatokat. Pontosan ezt fogjuk most is tenni, a 12.C mindig megoldja, még ha az utolsó pillanatban is, sőt elég gyakran az utolsó pillanatban… Ez persze nem ment volna az Önök segítsége nélkül, hatalmas köszönettel tartozunk a Berzsenyi tanári karának. Kezdve a volt osztályfőnökeinktől, akik megalapozták utunkat egészen a jelenlegi osztályfőnökünkig. A rengeteg tantárgy és megannyi tanár, mind hozzátettek valamit életünkhöz ebben a gimnáziumban. Sokféle tapasztalattal gazdagodtunk, szép lassan rájöttünk, hogy mik az erősségeink és mik a gyengéink. El is érkeztünk a célegyenesbe, és pontosan tudjuk, hogy még nincs vége, de erre ma nem gondolunk, ráér az majd áprilisban. Ez a mai este és a szalag, amit most kapni fogunk, már félig meddig egy lezárást jelent. Nem tudatosult bennünk egészen január elejéig, hogy bizony hamarosan búcsúzunk, nemcsak az iskolától, de sok esetben a várostól is, új helyekre széledve szét. Nem egy megnyugtató gondolat, hiszen olyan bizonytalannak tűnik ilyenkor minden, de már felnőttünk és többé kevésbé éretten és bátran állunk a kihívás elé - mondta Szabó Kata, azt kívánva, hogy a szalagavató estéje legyen az öröm, a beszélgetés és a feltöltődés, a közös élmény estje.

A közös utazásra fűzte fel beszédét az osztályfőnök, Márkus Krisztina is:

- Amikor négy évvel ezelőtt elindult ez az osztály, kicsit olyan volt, mint amikor egy vonatra felszáll több külön társaság. Két külön „kupéból” érkeztetek, külön baráti körökkel, szokásokkal, történetekkel. Őszintén megmondom: volt bennem egy kis félelem. Vajon ebből a társaságból lesz-e igazi közösség? Vagy mindenki külön marad, és csak „utastársak” lesztek egymás mellett? De tizedikben már nem két külön társaság utazott együtt, hanem egy 19 fős osztály – közös szerelvényen, közös irányba. Ez az út nem sík, egyenes, napsütötte autópálya volt. Inkább kanyargós hegyi út. Emelkedőkkel, visszafordítókkal, néha köddel, néha kátyúkkal. Volt, hogy panaszkodtatok – és volt, amikor meg is volt rá az okotok. Hiszen nektek tényleg nehezebb dolgotok volt: több tantárgy németül, folyamatos nyomás volt rajtatok - mondta Márkus Krisztina. Hangsúlyozta, szerinte nem az órarend, nem a jegyek és házi feladatok teszik közösséggé az osztályt, hanem az együtt megélt élmények. Abból pedig bőven akadt közös éveik alatt. Az osztálykirándulások, a bécsi korcsolyázás, a pozsonyi karácsonyi vásár, a grazi kiruccanás, az amerikai iskolabusz kipróbálása Kőszegen, a túrák. A felsorolásban különleges helyet foglalt el a Bakony, ahol az időjárás átírta a forgatókönyvet. És milyen jól tette...

- Ott ültünk a cserépkályha melege mellett, az egész osztály együtt, mint egy nagy család. Játszottunk, beszélgettünk, nevettünk. Megosztottatok magatokról olyan gondolatokat, olyan bizalmas dolgokat, amelyeket csak ott és akkor lehetett elmondani. Ez nem volt tanóra. Nem volt program. Nem volt kötelező. Ez kapcsolódás volt - emlékeztette diákjait az osztályfőnök, megállapítva: van,aki kilenc éve a közös vonaton utazik, van, aki nyolc, öt vagy négy éve szállt fel, de már nincs különbség. "Mindannyian ugyanarra a peronra érkeztetek: az érettségi állomására."

- A szalag, amit hamarosan megkaptok, azt jelzi, hogy a Líceum közösségéhez tartoztok, ez volt az utatok. Innen pedig továbbindultok – más vonatokra, más irányokba. Kívánom nektek, hogy amit itt megtanultatok – nem csak tudásban, hanem emberségben – vigyétek magatokkal. Legyetek bátrak, kitartóak, szeressetek élni, merjetek nevetni, hibázni, újrakezdeni! - fogalmazott az osztályfőnök.

A szalagok feltűzése után Tölli Balázs igazgató kollégái nevében is megköszönte a műsort, a nagyszerű kerettörténetet és főként azt a szeretetet, ami az előadásból sugárzott.

- Érettségi után majd megpróbálnak Önök is hasonlóan jó közösségeket építeni, elárulom, ilyen nem lesz még egy. De ha már kicsit is hasonlít ehhez, az jó lesz. Legyen így! - zárta a szalagavató ünnepélyes részét az igazgató. Ezek után már vidáman lehetett koccintani, beszélgetni, feleleveníteni még sok-sok emléket, közös élményt.