A karate és a furulya csak látszólag összeférhetetlenek
Schedius-ösztöndíjat kapott Finta Zelma, aki sporteszközökre pályázott, ugyanis barna öves karatéka. A sport mellett fontos számára gyülekezete és örömmel tanul furulyázni is.
Színes egyéniség Finta Zelma (10.D), akinek kedvenc elfoglaltságai között békésen elfér a harcművészet, a furulyamuzsika, a tanulás és az aktív közösségi élet. A répcelaki licista a kollégium lakója, Sopronban a tanulás számára az első, szülővárosában a sport, a zenetanulás és a gyülekezet.
- Most először pályáztam Simon Attila iskolalelkész és osztályfőnököm, Harkányné Horváth Enikő buzdítására. Sporteszközökre és vitaminokra kértem a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatását és kaptam is százhetvenezer forintot. Tizenkét éve karatézom, most barna öves vagyok, de hamarosan betöltöm a tizennyolcadik évemet és akkor szeretném megszerezni a fekete övet - tudtuk meg Finta Zelmától. Az is kiderült, hogy az otthon töltött hétvégéken nagy örömmel jár zenetanárához, aki amolyan pótnagymama az életében. Aktív tagja a répcelaki gyülekezetnek és az ifinek is, a legutóbbi konfistáborban is segítőként vett részt. Furulyájával pedig ünnepélyesebbé teszi a kollégiumi alkalmakat és ünnepeket.
- Csak látszólag nem fér össze egymással a harcművészet és a furulyaszó. Én mindkettőt szeretem, jól kiegészítik egymást - árulta el Finta Zelma.
A Schedius Lajosról elnevezett ösztöndíj az evangélikus középiskolák 9-13. évfolyamos, evangélikus felekezetű, valamely területen kiemelkedően teljesítő, az evangélikus közösségekben is aktív diákok támogatása. A soproniaknak kötelező tudniuk, hogy Schedius Lajos (1768–1847) német-magyar filológus, az esztétika professzora, lapszerkesztő, térképszerkesztő, dramaturg, pedagógiai szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Kisfaludy Társaság alelnöke, a soproni Líceumban tanult.