A laborban is jártak ungvári vendégeink

Érdekes kísérleteket végezhettek, bemutatót is láthattak a laborban kedden ungvári vendégeink. Miközben a háború elől Sopronba menekített csapat egy része a kísérleteket végezte, a másik a tornateremben játszott.


Lukácsi Erzsébet laboráns mindent előkészített, hogy az ungvári gyerekek izgalmas feladatokat végezhessenek a laborban. A fehér köpenybe bújtatott vendégeknek a labortanárok mutatták meg, mit mivel kell összekeverniük, hogy kell csepegtetni, kémcsövet rázni, melegíteni.




Kissné Márkus Krisztina oroszra fordította a tennivalókat, s mindazt, amit a kísérletek alapján érdemes megtanulni. Az ukrajnai gyerekek szemmel láthatóan élvezték is kémiai és biológiai kísérleteket és Baczoniné Lukács Xénia laborvezető bemutatóját is.





Miközben a laborban a csoport egyik fele tudományos alapossággal ismerkedett az anyagok viselkedésével, a másik fele a tornateremben licistákkal közös tornaórán vett részt. A kidobónál például semmiféle nyelvi akadály nem volt a diákok között...