A mujkóavatás nem maradhat el!

Nehéz feladat elé állította a diákönkormányzatot is a vírushelyzet. Nem lehet mujkódélutánt tartani a Líceum új diákjainak, de a mujkóavatás nem maradhat el. Megoldották.

Rad Maryam, a Lidisz elnöke és Baranyai Jázmin alelnök a héten osztályfőnöki órák keretében látogatták meg a két ötödikes osztályt és azokat a kilencedikeseket, akik új tagjai a Líceum közösségének. Mivel a pandémia miatt idén nem kerülhetett sor a mujkók, vagyis az új diákok népszerű és vidám délutánjára, sem az ünnepélyes mujkóavatóra, a diákönkormányzatnak alternatív megoldást kellett találnia. Mert a hagyomány nem szakadhat meg, legfeljebb átalakulhat...

- Azt találtuk ki, hogy bemegyünk az osztályfőnöki órákra és kvízt töltetünk ki a mujkókkal. Ahol a legtöbb helyes választ adják legrövidebb idő alatt, a szokásainknak megfelelően egy évig birtokolhatják a Líceum mujkómaciját. Persze a többeik is kapnak apró ajándékokat - mondja a diákönkormányzat elnöke, Rad Maryam.

A huszonnégy kérdésből álló teszt természetesen a Líceummal kapcsolatos, egy része fontos tudnivaló iskolánkról, de vannak beugratós kérdések is. Maryam nevetve mesélte, milyen lelkesen töltik ki az osztályok a tesztet és még az ötödikesek is mennyi mindent tudnak a Líceumról.

A Lidisz idén a mujkóeskü szövegét is újrafogalmazta, persze ez is egyszerre komoly, ugyanakkor vicces, ahogy a mujkó-avatás is:

"Ünnepélyesen fogadom, hogy mindig hűséges licista leszek; nem fogok órán enni és beszélgetni, nem fogok puskázni és a telefonom se kerül elő óra közben a pad alatt. A házi feladatot mindig időben lemásolom az osztálytársamról. Fogadom, hogy önmagamhoz képest a legjobbat nyújtom iskolám hírnevéért! Ígérem, hogy a végzős diákokat mindig előre engedem a mosdóban, a menzán és a büfében. Néha meg is hívom őket valamire. Fogadom, hogy a Líceumnak mindig oszlopos diákja leszek!"

Így legyen!