A robotika szakkör online is üzemel

A fényképen látható kis csapat Lang Ágota tanárnő robotika szakkörének tagjai. Ebben a tanévben – a diákok számára sajnálatosan – azon kevés alkalmak egyikén készült a fotó, amikor valóban találkozhattak is a résztvevők.

- Hiába kaptunk a tavalyi tanévben tíz új LEGO EV3 Mindstorms készletet, csak pár hónapig élvezhettük, hiszen 2020 márciusában bezárt a kollégium, amelynek egyik tanulószobáját rendeztük be számítógépekkel a szakkör számára. Bár szeptembertől jelenléti tanítás kezdődött, nem tartottam higiéniai szempontból biztos helyszínnek a viszonylag kis termet, bármennyire is szeretek ott lenni. Ráadásul a robotok is közkézen forognak – ez sem szerencsés mostanában. Kiadni a diákoknak pedig többek között azért sem tudtuk, mert ahhoz kevés robot volt - mondta elöljáróban a tanárnő.


- Viszont ugyancsak tavalyi beszerzésként érkezett negyven darab Micro:bit, amely egy kisméretű, programozható panel. Ezt már haza tudták vinni a szakkörösök, és így mindenki ki tudta próbálni élőben is a kódokat, amiket az online foglalkozások során készítettünk. Mivel a lapkán egy 5x5-ös úgynevezett LED-mátrix is található, a programok többségében ezt használtuk ki, mert nagyon egyszerűen lehetett látványos programokat, például játékokat készíteni. A Micr:bit rendelkezik rádió adó-vevővel is, így lehet olyan programokat írni, hogy az egyik Micro:bit adatokat küld át a másiknak és viszont. Azonban a rádió hatótávolsága pár tíz méter - éppen ezt teszteltük az udvaron a fénykép készültekor -, így ahhoz, hogy a programokat ki is tudjuk próbálni, össze kellett jönnünk.

- Azt gondolom, hogy nem volt rossz döntés az online szakkör, mert az őszi karantén, illetve a mostani bezárás során is kitehetnénk a táblát: A robotika szakkör zavartalanul üzemel! - zárta gondolatait az igazgatóhelyettesi szobából készült fotóról Lang Ágota tanárnő.