A Színikritikusok különdíját kapta a líceumi öregdiák

Hoffer Károly líceumi öregdiák a Színházi Kritikusok Céhe különdíját érdemelte a Dekameron 2023 című előadás bábjaiért.


A Színházi Kritikusok Céhe idén 44. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, amellyel a 2022/2023-as évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismerték el - írja a Színház.Online.

Hoffer Károly Kapuváron született 1985-ben, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban érettségizett majd a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanító-rajztanár szakán szerezte első diplomáját. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen színművész szakon, bábszínész szakirányon végzett. Évek óta játszik a Budapesti Bábszínház előadásaiban, de zeneszerzéssel, rendezéssel és látványtervezéssel is foglalkozik. A Színikritikusok Díját 2013-ban és 2016-ban is kiérdemelte. A 2022/2023-as évadban a Dekameron 2023 című előadás bábjaiért kapta meg az egyik legrangosabb szakmai elismerést.



A díj különlegessége, hogy a Színházi Kritikusok Céhe rendkívül demokratikusan választja ki az elismerésükre méltó alkotókat és alkotásokat. A céhnek azok a tagjai szavazhattak, akik az évadban legalább kilencven új magyar színházi bemutatót néztek meg. Lehetősége volt szavazni azoknak is, akik ennél kevesebb, de legalább ötven új bemutatót tekintettek meg. Az ő szavazatuk kisebb súllyal - feleakkora pontértékkel - esett a latba. A céhbeli kritikusok ráadásul névtelenül szavaznak.


A díjhoz ezúton is gratulál egykori iskolája!