Abigél könyvekből épít jövőt

Többezer diák indult neki idén is az irodalom OKTV-nek, de csak a legjobb harminc jutott el a döntőig. Szabadkai Abigél köztük volt, és a tizenegyedikes licista sok végzőst maga mögé utasítva mutatta meg: a könyveknek igenis hatalma van.

"Az olvasás szabaddá tesz". A művészet menedék." A legtöbb licista hallotta már ezeket az alapvetéseket Tölli Balázs igazgatótól, de főleg a magyar faktosok értik és meg is élik ezt. Szabadkai Abigél (11.C) például nemcsak azért választotta ezt a fakultációt, mert szeret olvasni és érdekli az irodalom, hanem mert érteni is akarja és az órákon ehhez kap elgondolkodtató útmutatásokat. Hogy mennyire, azt jelzi az is, hogy a tizenegyedikes licista az idei magyar irodalom OKTV-n huszonegyedik lett.
- Abigél teljesítményének megítéléséhez tudni kell, hogy bár évek óta csökken az irodalom OKTV-re jelentkezők száma, még mindig több ezer diák vesz részt a megmérettetésen. Tizenötször-hússzor annyian jelentkeznek, mint sok más tantárgyra. Az, hogy egy tizenegyedikes diák ezt az eredményt éri el, egészen kivételes - dicséri tanítványát Tölli Balázs, aki segített Abigélnek a felkészülésben.



Szabadkai Abigélről sok mindent elárul az a rövid beszámoló, amit a döntő előtti percekről mesélt: "Jól éreztem magam, mert várakozás közben olyan diákokkal beszélgethettem, akik hozzám hasonlóan szeretik az irodalmat, szeretik a könyveket."
Abigél már kisdiák korában felfedezte az olvasás örömét és azóta csak fokozódott benne az igény a betűk adta élményekre. Elsősorban klasszikusokat olvas, és azt sem bánja, ha például egy Victor Hugo regény ötszáz oldalából háromszáz párbeszéd nélküli leírás. Most már tudatosan választ könyvet, egy-egy nehezebb, nagyobb figyelmet követelő irodalmi alkotás után beiktat egy könnyedebb, de értékes művet.
- A családban mindenki olvas, otthon is sok könyv van, a nagyszüleimnél is van miből válogatni, de járok a könyvtárba és persze boltokba is - mondja. Kedvenc könyvet azért nem említ, mert olyan sok van.
Az OKTV első fordulójában az emelt szintű magyar érettségihez hasonló tesztet kellett kitöltenie. A második fordulóra a négy felkínált téma egyikéből kellett felkészülni. Abigél Kányádi Sándort választotta. A húsz pontos feladatlap megoldására egy órát kaptak a versenyzők, utána négy (!) órájuk volt egy esszében megmutatni, mi mindent tanultak, értettek meg a választott témából. "Ebben a feladatban nem elég az adatokat, információkat felsorakoztatni, ehhez valódi tudás, munka és kreativitás is kell" - magyarázza meg a feladat lényegét Tölli Balázs. Szabadkai Abigél mosolyogva bólogat és megjegyzi, felkészülés közben igazán megszerette az erdélyi költőt és verseit.
A licista olyan színvonalas esszét írt, hogy annak értékelése után azonnal a legjobbak közé sorolták, és ez azt is jelentette, hogy meghívták a Petőfi Irodalmi Múzeumba a legjobbak közé, vagyis a döntőbe. Közben eltelt ugyan két hónap, a beadott esszét Abigél azóta nem is látta, de meg tudta védeni abban leírt álláspontjait.
 - Igazgató úr a fakultáción sokszor elmondja, keressünk és válasszunk a saját értékrendünk szerint könyveket. Legyünk bátrak és éljünk a felfedezés örömével. Az olvasás tényleg felszabadít és az OKTV is megerősített abban, hogy az irodalom szerethető, én pedig jó úton járok - mondta búcsúzóul Szabadkai Abigél. Azt még elárulta, hogy a továbbtanulását is ez az elköteleződés fogja meghatározni; egyszer majd szeretne könyvszerkesztő vagy lektor lenni.