Angolból a legjobbak licisták!

Az első négy helyből hármat licisták szereztek meg a Boyhádon rendezett Szellemi Zsendülés elnevezésű angol nyelvű országos blogversenyen!

A Bonyhádi Szellemi Zsendülés keretein belül megrendezett Newsbrowsing elnevezésű angol nyelvű blogverseny országos döntőjébe három licista is bekerült, így Folczné Polgár Annamária tanárnő útnak indulhatott velük a távoli Tolna vármegyei városba. Simon Lili (10.A), Szabó Kata (11.C) és Folyi Ádám (11.A) az online előforduló akadályait könnyedén megugrották, pedig az egy Cambridge C1 szintű feladatsor megírásából állt.


Az országos verseny döntőjébe a legjobb húsz diák juthatott be, s közülük hárman is képviselhették a Líceumot! A versenyzőknek az angliai megyéről, Cumbria-ból kellett felkészülnie és a zsűri előtt meximum öt perces előadáson számoltak be - természetesen angolul - a régióról gyűjtött tudásukról.

A licisták verték a mezőnyt! Folyi Ádám első helyezést ért el, Szabó Kata lett a harmadik, Simon Lili pedig a negyedik helyen végzett. A felkészítő tanárok Folczné Polgár Annamária és Harkányné Horváth Enikő voltak.