Bátran a szabadság útjain! - elballagtak végzőseink

A madarak is csendben figyelnek a líceumi ballagás alatt, amikor bordó ruhában és fekete zakóban felvonulnak a Deák-kúti forráshoz a végzős diákok. Bozsvári Bendegúz (11.C) köszöntötte idén az ünneplőket Radnóti soraival: "Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, - hordozd szívedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen".

Horváthné Barthi Anikó tanárnő és segítői ezúttal is színvonalas, néhol szívbemarkoló, máskor megmosolyogtató, de mindenképpen tartalmas és az ünnephez méltó műsort állítottak össze.

- Újra eljöttünk erre a történelmi múltú, szép helyre, ahol a XIX. században a licista diákok kezdeményezésére Sopron város fiataljai vidám, dalos majálisokat tartottak. 1922-től pedig a Líceum végzősi jöttek ide a Deák-kúthoz, hogy elbúcsúzzanak kedves iskolájuktól, az együtt töltött diákévektől - mondta bevezetőjében Bozsvári Bendegúz, aki Sümeghy József evangélikus lelkész gondolatával zárta köszöntőjét: "A Deák-kút forrásvize kristálytiszta víz. Jelkép: akik majd ebből isznak, kristálytiszta gondolkodásukkal és emberségükkel üdítsék fel békére, szeretetre szomjazó világunk emberét. Nélkülözhetetlen a tiszta, üdítő víz, nélkülözhetetlen a tiszta szívű és tiszta akaratú ember is!"

A Himnusz eléneklése után Garai Gábor: Jókedvet adj! című versét szavalta el Steierhoffer Marcell, majd Magyar Júlia (11.B) a tizenegyedik évfolyam nevében búcsúzott a végzősöktől.

- Itt álltok most, a Deák-kúton, ahol oly sokszor álltatok már. De ez most más. Ez most csak rólatok szól. Biztos mindenki emlékszik arra, amikor először belépett az iskola kapuján, akár kis ötödikesként, akár már határozott kilencedikesként. Amikor eljött mellettetek egy végzős diák, azt gondolhattátok, mennyire messze van még a ballagás, az érettségi, a felnőtté válás. És most elérkeztetek ide, az életetek egyik nagy mérföldkövéhez. Most mi búcsúzunk tőletek, de az emléketek megmarad bennünk és nem felejtünk benneteket. Reméljük, ti is örömmel emlékeztek majd vissza a gimnáziumban töltött éveitekre: a mujkóavatóra, a felejthetetlen osztálykirándulásokra, a sok nevetésre, az utolsó pillanatos óra előtti házi feladat másolásokra, a megkönnyebbülésre, amikor elmaradt egy témazáró, az éjszakába nyúló táncra az iskolabálon, a szünetekben együtt töltött pillanatokra, a koszorúcskára, a barátságokra, amelyeket kötöttetek, az emberekre, akikkel együtt töltöttétek az iskolai éveket. Ne engedjétek el egymás kezét, menjetek együtt tovább az úton, vagy ha el is ágazik utatok, néha integessetek át egymásnak, és ha bármikor zsákutcában találnátok magatokat, ne féljetek! Olyan hamar elrepül az idő, mint a szerenádon elillanó buborékok, szóval mindenek előtt is örüljetek, szeressetek, nevessetek és éljetek! Találjátok meg a boldogságotokat, és olyan embereket gyűjtsetek magatok köré, akik támogatnak benneteket a céljaitok elérésében. Ha megakadnátok, ne féljetek segítséget kérni és akár visszatérni az alma materetekbe. Mert itt benneteket mindig tárt karokkal fognak fogadni. Bár ti már igazi felnőttek vagytok, és hamarosan a nagybetűs élet kapuján is beléptek, őrizzétek meg a bennetek élő gyermeket. Szórakozzatok, legyetek nyitottak a világra, ne veszítsétek el a kreativitásotokat és a szenvedélyeteket. Visszatekintve a nehézségek, a megpróbáltatások, a kudarcok mind eltörpülnek majd a boldog emlékek mellett, ezért fontos, hogy sokat gyűjtsetek belőlük - mondta többek között Magyar Júlia, majd hozzátette:

- Ahogy most végignézek a sok mosolygó arcon, kedves ismerősöket látok. Itt az idő. Búcsúzunk egy újabb évfolyamtól, tehetséges zenészektől, művészektől, éles eszű matekosoktól, fizikásoktól, eltökélt biokémiásoktól, profi angolosoktól és németesektől, kiváló földrajzosoktól és informatikusoktól, kiemelkedő sportolóktól, nagy tudású humánosoktól, de legfőképpen értékes és csodás emberektől. Mind nagyon büszkék lehettek magatokra, hogy idáig eljutottatok. Sok sikert kívánunk nektek az érettségihez és minden jót a további életetekhez! Isten veletek!

A soproni Juventus Koncert Fúvószenekar tolmácsolásában és Friedrich Gergely karnagy vezetésével ekkor felhangzott a hagyományos dallam, Purcell: Trumpet Voluntari című műve, majd a ballagó 12. évfolyam nevében Folyi Ádám (12.A) maturandus búcsúzott az ősi Líceumtól.

- Furcsa érzés itt állni; van bennünk öröm, hogy eljutottunk idáig, de közben ott van bennünk valami megfoghatatlan bizonytalanság is. Valami, ami eddig biztos pontot jelentett az életünkben, most véget ér. Az útja mindenkinek másfelé vezet, az itt töltött évek azonban közösek. Az együtt szerzett emlékeink azok, amelyek összekötnek minket. Emlékezzünk vissza arra, hogy minden reggelt egy-egy kézfogással és baráti öleléssel kezdtünk, és hogy ezek az apró pillanatok mennyire hétköznapinak tűntek...

Folyi Ádám a még maradó licistákhoz is szólt: "Amikor hétfő reggel nyolc előtt beléptek valamelyik terembe osztálytársaitok közé, valószínűleg nem fogtok arra gondolni, hogy ez lesz az az érzés, amit később mindennél jobban szeretnétek majd újra átélni. De ha a jövőben visszajövünk egy pályaorientációs napon előadást tartani, az azért lesz, mert mi is pontosan ebből az érzésből szeretnénk visszakapni még egy darabkát. Kérünk benneteket, hogy ne féljetek átélni minden egyes pillanatot. A Líceumban hátralevő időt használjátok arra, hogy megjegyezzetek minden sorbanállást, beszélgetést, lyukas órát, ölelést és kézfogást. Ne akarjatok mások lenni, csak önmagatok, és merjétek olyanná tenni ezeket az éveket amilyenné igazán szeretnétek. Közben pedig ne felejtsetek el kiállni magatokért és egymásért. Merjetek kérdezni, amikor bizonytalanok vagytok, és ne féljetek hibázni sem, hiszen ezek a hibák visznek igazán előre. Ne feledjétek azt sem, hogy ezen az úton nem vagytok egyedül. Tanáraitok végig ott állnak mellettetek, ahogyan mellettünk is ott voltak mindvégig, segítve, támogatva és terelve bennünket."

- A ballagó diákok nevében szeretnék nekik köszönetet mondani azért a tudásért, türelemért és bizalomért, amit az évek során kaptunk tőlük. Iskolánknak a közösségért, egymásnak pedig az emlékekért, barátságokért és minden közösen megélt pillanatért. A mai nap is egy ilyen pillanat, még akkor is, ha egy az utolsók közül. A Líceumi éveink végéhez érve ne szomorkodjunk, hanem emlékezzünk, milyen boldogan is teltek heteink. Szóljon ez a nap arról, hogy megünnepeljük az apró pillanatokat, és azt, ahogy összekötnek minket. Ez a ballagás még a miénk, az a feladatunk, hogy átéljük együtt minden mozzanatát úgy, hogy később visszagondolva ugyanilyen örömmel mondhassuk: ,,megérte” - zárta beszédét a ballagó diák.

Földesi Luca, Kocsis Adél és Földesi Bendegúz a Hétköznapi című dalt adta elő, majd Doloczki Mátyás (11.C) a német nemzetiségi 11. évfolyam nevében fordult a búcsúzókhoz, természetesen németül:

- Vannak, akik kilenc éve mennek le s fel a Líceum lépcsőin, míg másoknak csak négy éve kellett elviselniük a Líceum szellemének állandó csínytevéseit. Körülnézve sok ismerős arcot látok – sok barátság, közös élmény és emlék jut eszembe. Most egy új fejezet kezdetén vagytok az életetekben. Vannak, akik itt maradnak Magyarországon, mások külföldre mennek folytatni tanulmányaikat, és megint másoknak egészen különleges terveik vannak a jövőjükre nézve. Bárhová is vezet az utatok, tekintsetek vissza örömmel az iskolai napjaitokra. Emlékezzetek az elmaradt órákra, a sok lépcsőfokra, amelyeket nap mint nap meghódítottatok! Legyetek hálásak szüleiteknek és tanáraitoknak, akik kitartással, odaadással és nagy türelemmel kísértek az úton. Olyan sok mindenért tartoztok hálával! Legyetek büszkék arra, hogy a Líceumba jártatok, még akkor is, ha valószínűleg gyakran el akartatok menekülni az iskolából. Ne feledkezzetek meg az osztálykirándulásokról, amelyeket a tanáraitok szerveztek, de mindenekelőtt: soha ne felejtsétek el, honnan jöttetek! Ez a te iskolád, a mi iskolánk – és mindig is az lesz! Légy bátor, hogy nagyot álmodj! - adta útravalóul Doloczki Mátyás.

Weöres Sándor, Még annyi mindent című versét Raffai Benedek szavalta el, majd Heinrichs Ármin a 12. évfolyam nemzetiségi tagozata nevében ugyancsak német nyelven búcsúzott:

- Amikor visszatekintünk, nemcsak a tananyagra emlékszünk, amelyet az érettségi után részben elfelejtünk, hanem mindenekelőtt arra, ami az elmúlt években történt: a folyosói beszélgetésekre, a szünetekben írt házi feladatokra és puskákra, az osztálykirándulásokra, a világjárványra, az iskolai táncokra, a koszorúcskára, a szalagavatóra, és természetesen azokra a rendkívül hangos osztálytársakra, akik jelentősen próbára tették a kitartásunkat. De megtanultunk kitartani, és megtaláltuk a saját utunkat. Hatalmas köszönet illeti tanárainkat, akik elkísértek, támogattak és bátorítottak minket! Egy csapat gyerekből, akik egykor a Líceum folyosóin rohangáltak és dübörögtek, érettségire kész fiatalokat faragtak. Szüleinknek és családjainknak is köszönjük, támogatásuk nélkül ma nem lennénk itt - mondta Heinrichs Ármin, majd így folytatta:

- Ma nemcsak a múltat ​​ünnepeljük, hanem azt is, ami jönni fog. Most egy új fejezet kezdődik. Van, aki az egyetemre megy, mások munkába. Az utak elválnak, de az emlékek megmaradnak. Tanárainknak, és persze magunknak is, sok szerencsét, türelmet és kitartást kívánunk a következő hetekre. Az elkövetkező időszakra szeretném mindannyiunkat emlékeztetni Immanuel Kant üzenetére: Legyen bátorságod használni a saját értelmedet! Erős vár a mi Istenünk!

Taschner Emma lépett ezt követően a mikrofonhoz, és egy ABBA számot adott elő, majd Tölli Balázs igazgató tartotta meg ünnepi beszédét.

- Jövőre lesz kétszáz éve, hogy az akkori licisták megalapították - ahogy saját korukban szándékukat meghatározták - hazafias egyesületüket, a Deák-kúti vármegyét. A reformkori lendület felszínre hozta, hogy immár nem mások elvárásai, hanem önmaguk megfogalmazta elvek, értékek mentén szeretnék megélni hazafiságukat. Nem valami ellenében, magukat egyik oldalként meghatározva egy másik oldallal szemben. A hazát sem valamilyen etnikai közösségként értelmezték, hiszen volt közöttük soproni német gazdapolgár, felvidéki szlovák evangélikus, dunántúli magyar lutheránus család gyermeke. Majd kétszáz év után is felszabadítóan ismerős ez az ifjúi lendület, ami képes fordulatot, morális tisztánlátást hozni. Ha vannak itt a ballagók között, akik a múlt tükrében magukra ismernek, gondoljanak büszkén a licista diákhagyományokat örökül hagyó deákkútiakra is, amikor majd hamarosan új lehetőségek közepette élnek a szabadság nyitotta új utakkal. Másokkal közösen lépjenek rá ezekre az utakra: nyitottan, együttműködően, különbségeiket értékként megélve; s ekkor teszik azt, amire itt a kútkáva felirata is kéri önöket: Ifjú, szeresd a hazát! Az emlékek őrzésének a helyszínén szánják el magukat arra, hogy nyíltsággal, őszinteséggel és főként bátorsággal élnek az önökre bízott örökség gazdagságával - ha már 2026 tavasza megkerülhetetlenül emlékezetes marad -, legyen érdemes az utókornak büszkén emlékezni egy szabadságot szerető ifjúságra - búcsúzott Tölli Balázs a végzősöktől. Beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy 2026 Berzsenyi-emlékév, hiszen az iskola névadója napokon belül lenne 250 éves. A Líceum gyakran vehemens természetű egykori diákja a műveletlenség csábító kultusza ellen is szót emelt. "Ha kaptak, mint ahogy ő is kapott a Líceumban, műveltséget, tudást, használják azt nem kérkedve, de bátran a szabadság új útjain!"

Az igazgatói útravaló után a hagyományoknak megfelelően a búcsúzók nevében Varga Gabriella és Varga Bernát (12.D) felkötötték a szalagot az iskola zászlajára, Boros Luca (12.A) és Radasics Márton (12.C) pedig át is adták azt az utánuk következőket képviselő diákoknak, Boros Katának és Rogács Simonnak (11.D).

Újabb dal következett, ezúttal Kocsis Adél és Földesi Bendegúz előadásában, majd Bolba Márta, a 22 éve érettségizett líceumi öregdiák, evangélikus lelkész szólt a ballagókhoz.

- Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma itt állhatok előttetek, és öregdiákként különleges pillanat részese lehetek: jelképesen befogadlak benneteket az öregdiák szövetség közösségébe. Mától nemcsak végzős diákok vagytok, hanem ennek az iskolának örök tagjai. Számomra ez az intézmény meghatározó nyolc évet jelentett. Olyan éveket, amelyek nemcsak tudást adtak, hanem irányt, tartást és hitet is. És amikor elballagtam, még öt éven keresztül visszajártam a közösségbe önkénteskedni. Mert ide mindig jó volt visszatérni. Mert itt nemcsak tanultunk, hanem éltünk is. A Líceum közössége a pályakezdésem idején is megtartó erő volt számomra. Amikor megpróbáltam erkölcsileg egyenes gerinccel élni, a gyengébbek szolgálatában, a hazaszeretettől vezérelve – nem mindig volt könnyű. Voltak fenyegetések, voltak becsmérlő szavak. Amikor menekülteknek segítettünk vagy amikor a hajléktalan emberek méltóságáért szóltam nyilvánosan, sokszor ellenállásba ütköztem. De nem maradtam egyedül. Az igazgató úr tartotta bennem a lelket, és újra meg újra megerősítette bennem Jézus szavait: „Ne félj!” Hányszor mondja ezt Jézus! És én elhittem. Vízre léptem. És megtanultam járni a vízen – mert amíg nem vettem le róla a tekintetemet, nem süllyedtem el. És ez az üzenet nektek is szól. Lesznek nehézségek. Lesznek pillanatok, amikor meginogtok. De ha megőrzitek a hiteteket, az értékeiteket, és nem veszítitek el a célt, akkor meg fogtok állni. Erős közösségből indultok, erős alapokkal. Most egy új útra léptek: a szakmai pályátokra való felkészülés útjára. Ez az út kihívásokkal teli lesz, de tele lesz lehetőségekkel is. A hazának szüksége van rátok. Szüksége van a bátorságotokra, a tudásotokra, a tiszta szívetekre. Induljatok el bátran. Ne féljetek semmitől. Jézus előttetek jár az úton, Isten áldjon benneteket! - erősítette a ballagókat Bolba Márta.

Szép szokás, hogy az öregdiák jelképesen felveszi a végzősöket a Líceumi Diákszövetségbe. Így történt most is. Bolba Márta beszéde végén Börcsök Barnabás (5.B) kisdiáktól kapta meg a serleget, aki azt továbbadta a ballagóknak, ezzel is jelképezve a líceumi nemzedékek összetartozását. A hagyományoknak megfelelően ivott a forrás vizéből, és válaszolt a felvételre Joó Levente (12.B) maturandus. Ez az a pillanat minden évben, amikor a segítő diákok elindulnak a ballagók felé a nagy ezüst tálcákkal, a líceumi címerrel díszített kristálypoharakkal, bennük a Deák-kúti forrást jelképező vízzel. A koccintás nemcsak a búcsúnak szól, az összetartozásnak is.

A Szózat közös éneklése után a ballagók búcsút intettek a Deák-kútnak, a szokásos útvonalon rendőri biztosítás mellett gyalog tértek vissza Széchenyi térre, ahol egy-egy szál virágot helyeztek a Hűség-zászló talapzatára. A feldíszített iskolaépületben osztályuktól, osztályfőnöküktől, egymástól is búcsút vettek. A ballagás napja igazi ünnep, virágokkal, közösségben. Hétfőtőn már komoly munka várja őket, azt már egyedül kell megoldaniuk. Isten segítse őket a vizsgákon is!