Bercel néptáncban különdíjat, zongoraversenyen Arany minősítést érdemelt

Hat éves kora óta néptáncol Bialous Bercel (11.B), és hatodik éve tanul zongorázni. Párjával különdíjat kapott az Országos Szóló Néptáncverseny regionális döntőjén, a Sistrum zenei versenyen pedig Arany minősítést érdemelt.


- A Petőfi-iskolába jártam és ott természetes volt, hogy beíratkozom a néptáncra. Nagyon jó közösségre találtam a Pendelyes Néptánc Együttesben, aminek már tizenegy éve tagja vagyok. Szeretek táncolni, s bár rengeteg energiát igényel és jól elfárad az ember, szellemileg mégis felfrissül - magyarázza nagy átéléssel Bercel, mit jelent számára a néptánc. Bár felkészülését egy szalagszakadás is hátráltatta, új párjával pedig csak két hónapja gyakorolnak együtt, az Országos Szóló Néptáncversenyen szépen helytálltak; az Eötvös-gimnáziumba járó Szabó Júliával a regionális döntő különdíját hozták haza. Vitnyédi csárdást és Mérai táncot adtak elő, amit Linczenbold Maximilián és Horváth Zsófia tánctanárok irányításával gyakoroltak be.



- A Pendelyessel minden évben fellépünk a Soproni Táncgálán is, ami idén a Barlangszínházban lesz. Ott még nem táncoltam, izgatottan várom a nagy napot - árulta el Bialous Bercel.



A tizenegyedikes fiatalember másik nagy szenvedélye a zongorázás. Hat éve jár a zeneiskolába Tóthné Rázó Emőke zongoratanárnőhöz, aki idén a Sistrum zenei versenyre is felkészítette. Úgy tűnik, Bercel párban jó igazán, mert a zongora mellett sem egyedül ült. Vörös Angélával játszott négykezest és Arany minősítést kaptak produkciójukra.
- A zongorázás egyfajta kikapcsolódás számomra. Persze koncentrálni kell és gyakorolni, de közben minden mást ki is zár az ember - mondta el Bercel, nem titkolva: nehéz ennyi felé teljesíteni, de még jól bírja...