Diákelnököt választ a Líceum

Négy jelöltpáros közül kell választania a licistáknak; már elstartolt a kampány, lesz elnöki vita, jövő hét közepén pedig nyilvános eredményhirdetés. Érdemes részt venni a demokratikus elnökválasztásban!

Végzős lett Kiss Igor, aki két tanéven át látta el a diákelnöki teendőket a Líceumban, most meg kell választani az utódját. A héten már kampányolhattak a jelöltek, akik önként jelentkeztek a feladatra és megnevezték alelnöküket is. Itt most ABC sorrendben szerepelnek, az elnökjelöltek neve mellett az alelnökaspiránsoké:

Boros Luca (11.A) / Cser Barna (11.A)

Joó Levente (11.B) / Kammerlander Zsombor (11.C)

Magyar Júlia Ágnes (10.B) / Jankó Ilona Mária (10.B)

Molnár Anna Zsófia (11.A) / Csuka Dóra (10.A).

- Az idei elnökválasztás újdonsága lesz a jelöltek vitája hétfőn délután a díszteremben. Minden licistának ott a helye, és természetesen kérdezni is lehet majd. A választás napja a tervek szerint a kedd lesz, a Classroom osztálycsoportjain keresztül kapják meg a diákok a linket, amin keresztül voksolhatnak. Szerdán pedig várhatóan a Lidisz Facebook-oldalán hirdetünk eredményt - mondta el a tudnivalókat Kiss Igor.

A jelenlegi diákelnök hangsúlyozta, érdemes mindenkinek részt vennie a szavazásban, hiszen ez a Líceum diákságáról szól, az új vezetésen sok múlik majd, meghatározzák az iskola hétköznapjainak és ünnepeinek tartalmát, színvonalát is.

- A döntésben ne az legyen a szempont, hogy személyes ismerős a jelölt vagy sem, inkább a programja és a személyisége alapján érdemes választani - adott jó tanácsot a tapasztalt diákelnök.