Döntőben a NextGen!
Minden eddiginél nagyobb sikert ért el a líceumi csapat az innovációs versenyen.
- A NextGen csapatunk immár harmadik alkalommal vett részt a Samsung és EdisonKids által szervezett „Megoldások a holnapért” innovációs versenyen, és idén minden eddiginél nagyobb sikert értünk el: első soproni iskolaként bejutottunk a döntőbe, vagyis Magyarország nyolc legjobb csapata közé! - tájékoztatja a csapat a Líceum közösségét. Tóth-Márkus Ádám csapatlapitány beszámolóját olvashatjátok:
"A verseny célja, hogy a fenntarthatóság, a közösség vagy az egészség témakörében kreatív és megvalósítható ötletekkel álljunk elő. Mi a kávézacc újrahasznosítását választottuk, célunk egy olyan rendszer kidolgozása, amely lehetővé teszi a háztartásokban és kávézókban keletkező zacc begyűjtését és mezőgazdasági célú újrafelhasználását.
A második fordulóban nemcsak egy kétperces videót kellett készítenünk – amelybe csapatként több tíz órányi munkát fektettünk, hogy minden részlet tökéletes legyen –, hanem egy úgynevezett Activity Plant is be kellett adnunk. Ez egy kb. 700 szavas dokumentum, amely az ötlet megalapozottságát, fenntarthatóságát és megvalósíthatóságát mutatja be. Elkészítése komoly kutatómunkát igényelt, hiszen hitelesen és alátámasztva kellett bemutatnunk, hogy ötletünk hosszú távon is működőképes.
Ezúton is hatalmas köszönetünket fejezzük ki Tóbi Dominiknak, a Líceum operátorának, aki a videóvágásban nyújtott nélkülözhetetlen segítséget!
Mentorként Szemerey Bence segített bennünket értékes tanácsaival – vele egyébként a Forbes magazinban is találkozhattatok már. Nagyon hálásak vagyunk a támogatásáért, és külön köszönettel tartozunk igazgató úrnak is, aki végig mögöttünk állt, és lehetővé tette, hogy eljussunk idáig.
A csapat minden tagja – Kovács Mátyás (12.B), Horváth Ádám (12.B), Gangl Miklós (11.C), Tóth-Márkus Ádám (11.B) – és mentorunk, Babics Csaba tanár úr hatalmas energiát fektetett a második fordulóba. Rengeteget fejlődtünk nemcsak a projektben, hanem a kommunikációban és a csapatmunkában is. Mindenki beletett „apait-anyait”, és ennek meg is lett az eredménye.
Most izgatottan várjuk a folytatást: a döntőre való felkészülést két új mentor fogja segíteni, akiket a Samsung és az EdisonKids biztosít számunkra. A célunk pedig nem csupán a 2,7 millió forintos fődíj elnyerése, hanem az is, hogy ötletünket valóban megvalósíthassuk, és minél többet fejlődjünk a felkészülés és a döntő során is – emberileg, szakmailag és csapatként egyaránt."