Egy jó szombati nap a kisgimnazistákkal

Míg a "nagyok" a hagyományos líceumi ballagáson búcsúztak és búcsúzkodtak, az alsóbb évfolyamok osztályfőnökei izgalmas programokra vitték osztályaikat.

Az 5.A osztály Szabó Andrea tanárnővel a Macskakő Múzeumban ismerkedett régi korok gyermekeinek játékaival, ruháival, majd városnéző sétára indultak, hogy minél többet megtudhassanak Sopron értékeiről. Szemmel láthatóan jól érezte magát az osztály.


Az 5.B-vel is a Macskakő Gyermekmúzeumban járt osztályfőnökük, Bella Erika, előtte azonban bejárták a Fő teret és a környező utcákat. Ehhez kaptak is a múzeumban feladatot: meg kellett keresniük néhány nevezetes épületet, és mindegyiken meg kellett figyelniük egy-egy jellegzetességet (szobrot, építészeti megoldást, emléktáblát). Az 5.A-sokkal váltották egymást, ők is ugyanezen a programon vettek részt.


A 6. A osztály Schmidel Bernadett tanárnő vezetésével városnéző túrán vett részt. A diákok rövid ismertetőt állítottak össze előzetesen az útvonal nevezetességeiről, amit a séta során ismertettek. Végül az elhangzottakhoz kapcsolódó tesztet oldottak meg. A belvároson keresztül a poncichter negyedbe vitt az útjuk. A túra a Két Mór-háznál ért véget.


A 6.B Payritsné Horváth Bernadett osztályfőnökkel az Erdészeti Múzeum foglalkozásán vett részt, sok érdekes infó és játék várta a diákokat. Még elefánttalpat is láttak... Hidvégi Béla vadász, üzletember, a keszthelyi Vadászati Múzeum alapítójának gyűjteménye különösen tetszett a hatodikosoknak.


Barthi Anikó tanárnő osztálya, a 7.B a Lenck-villát látogatta meg, ahol tárlatvezetést is biztosítottak a diákoknak.  Tartalmas volt a délelőtt számukra is.