Él a nemzet!

Rendhagyó megemlékezése volt pénteken a Líceumnak, színházban ünnepelhette az iskola közössége a '48-as forradalom hőseit és a szabadságharc üzeneteit.

Él a nemzet! címmel a Berzsenyi Színkör tagjaival kiegészült Diákszínpad adott elő a Soproni Petőfi Színházban tánccal, dallal, zenével, verssel, bábokkal és mély átéléssel ünnepi darabot. Komáromi Sándor drámapedagógus írta és rendezte az előadást, amit negyvenhárom diák adott elő. Bár kevés idejük volt az összecsiszolódásra, ez nem látszott a színpadon, egyszerre tudtak forradalmi lendületet és szívszorító veszteséget megjeleníteni.


Nem kellett szövegkönyv ahhoz, hogy a nézők is értsék a történetet, elbeszélték a '48-as hősök céljait a versek, a mozdulatok. Azért, hogy egyértelmű legyen, a színpadról leszaladó szereplők az egykori szórólapok másolatait, a híres 12 pontot is szétosztották.

"Mit kíván a magyar nemzet:

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.

3. Évenkinti országgyülést Pesten.

4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.

5. Nemzeti őrsereg.

6. Közös teherviselés.

7. Urbéri viszonyok megszüntetése.

8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.

9. Nemzeti Bank.

10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.

11. A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

12. Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!"