Első matekversenyükön taroltak a licista ötödikesek

Kiválóan teljesítette első gimnáziumi matematikaversenyét négy licista ötödikes. A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny első fordulóját olyan arányban nyerték, hogy azzal egyenes ágon jutottak be a döntőbe.

Győr-Moson-Sopron megyében ötvenhat ötödikes csapat nevezett a Bolyai Csapatversenyre, az első helyezett pedig toronymagasan a líceumi csapat lett! Gécsekné Balogh Réka és Nagy Andrásné tanítványai a körzeti forduló után teljesítményükkel azonnal a döntőbe jutottak.


A kis mujkók - homlokukon éppen a mujkóavatóra szánt jellel - lelkesen meséltek, csak azt sajnáltuk mindnyájan, hogy egyikük, Román Márton (5.B) betegség miatt hiányzott a fotózásról. De Mosonyi Zalán (5.B), Németh Zsejke (5.A) és Kocsis Emília (5.A) igyekeztek helyettesíteni.


- Csapatban kellett a feladatokat megoldanunk, azért volt köztük egy-két nehezebb is, de nagyon örültünk, hogy sikerült ilyen jól bemutatkoznunk az első gimnáziumi versenyünkön - mondták kórusban a kis matematikusok. Mindnyájan kedvelik a számok világát, tanáraik pedig a tudásukat is díjazták azzal, hogy őket jelölték a megmérettetésre. Emília még azt is elárulta, tánclépésekben ment haza, miután kiderült, elsők lettek a versenyen.

A Bolyai-versenyen kiválóan szerepelt négyes már nagyon készül a döntőre, amit Győrben tartanak november 17-én.