Hatvanöt éves érettségi találkozó

Minden évben a Líceumban találkoznak az 1961-ben érettségizett osztályok öregdiákjai. Idén is összejöttek, ha egyre kevesebben vannak is, ki nem hagynák iskolájuk meglátogatását és az egymással töltött értékes órákat.

A Líceum összeköt és megtart. Ez is lehetne a mottója az 1961-ben érettségizett két osztály rendszeres találkozóinak. Eredetileg 31., illetve 14 diákja volt a hatvanöt évvel ezelőtti évfolyamnak, ma tizenketten gyűltek össze a Líceum kapujánál. Igaz, évről évre kisebb a létszám, de aki teheti, eljön. Szerencsére Gabrieli Gábor töretlen energiával szervezi a találkozókat.


Tölli Balázs igazgató köszöntötte a 83-84 éves egykori licistákat, majd Kiss Dávid, az öregdiákok szövetségének elnöke beszélt terveiről. Mindketten invitálták a találkozó résztvevőit a közös gondolkodásra, főként olyan lehetőségekre, ahol tapasztalatukkal segíthetnék a mai diákokat. 


Az évfolyamtalálkozó az iskola látogatása után ebéddel és kötetlen beszélgetéssel folytatódott, ami után lélekben megfiatalodva búcsúztak egymástól az egykori iskolatársak: Jövőre, veletek, ugyanitt!