Húsz ösztöndíjasa van a Líceumnak!

Hárman Sztehlo tanulmányi ösztöndíjat, tizenheten Schedius-ösztöndíjat vehettek át a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának kápolnájában. Az egyház három pályázatán összesen 35 millió forinttal támogatja diákjait.

Évről évre nő azoknak a licistáknak a száma, akik pályáznak a Magyar Evangélikus Egyház tanulmányi pályázataira. A 2025/26-os tanév minden eddig rekordot megdöntött. Hárman a Sztehlo Gábor nevét viselő tanulmányi ösztöndíjat nyerték el, tizenheten pedig a Schedius-ösztöndíjból részesültek. Őket és mentorpedagógusaikat ünnepélyes díjátadó gálára várták a MEE Országos Iroda épületének templomában Budapesten. Sztrókay Edit és Barta-Barát Éva tanárnők az egyik legnépesebb csoportot kísérhették az ünnepségre.


Az evangélikus középiskolában tanuló tehetséges, szociálisan rászoruló, bármely felekezetű, 9-13. évfolyamra járó diákok számára írja ki az evangélikus egyház a Sztehlo Gábor tanulmányi ösztöndíjat. A tanulók pályázataik alapján nyerhetnek 250 ezer forintot. Erre a célra 15 millió forintot különített el az egyház. A támogatás célja a tehetséges, jól tanuló diákok tanulmányainak támogatása.

A Schedius Tanulmányi Ösztöndíj célja a kiemelkedően tehetséges, közösségi szellemű, evangélikus felekezetű, 9-13. évfolyamra járó diákok támogatása, a jövő evangélikus értelmiségének segítése. Pályázni lehetett többek között nyelvi képzésre, nyelvvizsgadíjra, hangszervásárlásra, tanulmányútra, művészeti képzéssel és sporttevékenységekkel összefüggő költségekre, a fejlődést segítő könyvek és eszközök beszerzésére. Itt is 15 millió forintot osztottak szét az ország evangélikus intézményeibe járó pályázók között.

(Létezik egy harmadik támogatási forma is, ami a szociálisan rászoruló diákok segítésére szolgál, ahhoz, hogy folytathassák, illetve befejezhessék tanulmányaikat.)

A Líceum idei ösztöndíjasai: 

Sztehlo tanulmányi ösztöndíjat nyert Kocsis Orsolya Nóra (12.A), Csekő Dorka Piroska (12.B) és Fekete Anna Ilona (12.B).

A Schedius-ösztöndíj pályázatának nyertesei: Tóth-Márkus Ádám (12.B), Tóth Vivien (12.D), Simon Lili Éva (11.A), Finta Zelma (10.D), Varga Gabriella Lilla (12.D), Raffai Benedek Balázs (12.B), Haris Lőrinc Nemere (12.A), Cser Barna (12.A), Illés Elza Lili (12.D), Kiss Tamara (12.B), Krausz Borbála (10.D), Gaál Janka (11.C), Horváth Rebeka Veronika (11.D), Orbán Barnabás Balázs (10.C), Hegedüs Levente Lukács (11.B), Magyar Balázs (12.A) és Magyar Zsombor (9.D). 

A díjátadón volt egy evangélikus érdekességek témájú Kahoot kvíz is, amit a közel kétszáz résztvevő közül a Líceum diákja, Haris Lőrinc nyert meg!