Jeles diákjaink a reformkorban és az 1848-as eseményekben

KIS JÁNOS (1770-1846) evangélikus püspök, költő, író, műfordító.

A Szent-Andráson született Kis Jánost szülei 1782-ben iratták be a soproni evangélikus líceumba, ahol 1790-ig tanult. Olyan kiváló mesterei voltak, mint Farkas Ádám, az iskola rektora, vagy Wietoris Jonathan, aki saját könyvtárát is rendelkezésére bocsátotta, de tanította őt Schwartner Márton is, a magyar statisztikai tudományok megteremtője. Jártas volt a német, a francia, az angol, a spanyol és az olasz nyelvekben. Nagyon érdekelte a magyar irodalom, s ez ügyben Péczeli Józsefhez, a komáromi író prédikátorhoz fordult, aki 1789-ben kezdte meg a „Mindenes Gyűjtemény” című lap szerkesztését.

1790. március 20-án alakította meg diák barátjával, Németh Lászlóval a Soproni Magyar Társaságot. Ez volt az első magyar iskolai önképzőkör, amely a későbbiek során az iskolai önképzőkörök mintájává vált. Kis János első írásai, versei már diákkorában, 1789-ben megjelentek. Tanult a göttingeni és jénai egyetemeken is, majd hazatérését követően Nagybaráton, Kővágóőrsön lelkészkedett. Itt látogatta meg először Berzsenyi Dániel, a korábbi diáktársa. 1808 áprilisától Sopron lelkésze volt. Az 1820-as években elismert író már. A korabeli magyar sajtó szinte minden lapjába, folyóiratába írt cikkeket, tanulmányokat, verseket, elbeszéléseket. Irodalmi és lelkipásztori munkája mellett részt vállalt a tudományos és a közéletben: 1828-tól Kazinczyval együtt dolgozták ki a Magyar Tudományos Akadémia alapszabályait. 1830-tól tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, és 1842-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak is.

Kis János polihisztor volt: a tudomány, a vers, a vallásos ének, az elemi iskolásoknak írt abc-s könyv mellett a dráma, a színház is helyet kapott életművében: az 1837-ben megnyitott Pesti Magyar Színház nyitóelőadásának darabját, Schenk német drámaíró „Belizár” című művét az ő fordításában láthatta a közönség. Termékeny és elismert írója volt korának: a cikkek és tanulmányok mellett 70 önálló kötete jelent meg.

DÖBRENTEI GÁBOR (1785-1851) író, költő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Döbrentei Gábor 1801-től végezte tanulmányait a soproni líceumban. A Líceumi Magyar Társaság könyvtárosa és titkára is volt. Nyelvész és nyelvemlékgyűjtő is volt. Nevéhez fűződik a Régi Magyar Nyelvemlékek című sorozat kiadása. A Döbrentei-kódex felfedezőjeként tartjuk számon, amely egy 1508-ban keletkezett 262 levél terjedelmű, magyar nyelvű liturgiai kézirat. Shakespeare (Macbeth) és Moliere (Fösvény) műveit fordította. Értékes drámafordításai mellett őt tekinthetjük a magyar ifjúsági irodalom megteremtőjének. „Pali és Minka olvasni tanul” címmel ábécés könyvet is írt. Az ő szerkesztésében jelent meg Berzsenyi Dániel műveinek első teljes kiadása 1842-ben. Szoros kapcsolatban állt Berzsenyivel, Kazinczy Ferenccel és Széchenyi Istvánnal.

VAJDA PÉTER (1808-1846) költő, drámaíró, pedagógus.

A soproni líceum diákja volt 1819 és 1826 között. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak is. Sajátságos, színes prózában írt történetei a szabadságvágy allegorikus kifejezései.

BALASSA JÁNOS (1814-1868) sebész, a magyar orvoslás kiváló tudósa.

Balassa János diákkori tanulmányait a soproni líceumban folytatta az 1825-27-es években. Külhoni tanulmányait követően a világhírű bécsi orvosi iskola elismert tagja volt, akit „az osztrák császárság dísze” –ként emlegettek, ám hazafisága hazahozta Pestre, s a híres bécsi kórház klinikáját felcserélte egy ódon, kolostorszerű épület két kis szobás, 13 ágyas klinikájára. Ő végezte az első éter-altatásos műtétet Magyarországon 1847-ben. A szabadságharc idején tábori sebészkórházat szervezett, egyetemi klinikáját pedig a sebesült honvédek részére rendezte be. Világos után megfosztották egyetemi tanszékétől és bebörtönözték. Ferenc József kegyelmet adott számára, és visszakapta tanszékét.

Nagy szerepe volt az „Orvosi Hetilap” folyóirat és az Orvosi Tankönyvkiadó Vállalat megalapításában. Ő lett az országos közegészségügyi tanács elnöke, s Erzsébet királyné is őt választotta orvosául. A királyné leánya, Mária Valéria hercegnő Balassa segítségével született 1868. április 22-én. Híresek voltak vese és plasztikai műtétei. 1861-ben tartotta székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémián. Egyetemi tanárként a modern magyar sebészeti oktatás úttörője volt.

LUMNICZER SÁNDOR (1821-1892) a máig virágzó orvosi dinasztiánk tagja.

A kapuvári születésű evangélikus fiatal az 1836-37-es években volt a soproni líceum diákja. Orvosi és sebészi diplomáját 1844-ben szerezte meg Bécsben. A pesti orvosi iskola „alapító tagja”, Semmelweis Ignác ifjúkori barátja volt. Sebészeti kiképzését Balassa János klinikáján kapta. Dolgozott a szabadságharc idején Balassa János honvédkórházában. Részt vett a harcokban, Görgei Artúr téli és tavaszi hadjáratának valamennyi ütközetében. Ott volt a világosi fegyverletételnél. 1862 és 86 között az Orvosegyesület főtitkára, alelnöke, majd végül elnöke lett. 1878 és 81 között az Országos Közegészségügyi Tanács elnöke volt.

SCHOEPF-MÉREI ÁGOSTON (1805-1858), a magyar gyermekgyógyászat megalapítója.

A győri születésű diák tanulmányait 1818-21 között a soproni evangélikus líceumban, majd Bécsben folytatta. Orvosi tanulmányait Bécsben, Prágában majd Padovában végezte. Pesten ortopédiai intézetet hozott létre 1836-ban, majd gyermekkórházat létesített 1839-ben. Ő vezette be a kopogtatás és hallgatózás vizsgálati módszerét. Először végzett Magyarországon torokgyíkos gyermekeken légcsőmetszést, és először alkalmazta az éter-altatást is a gyermekgyógyászatban. Ő írta az első gyermekgyógyászati tankönyvet is. 1848-ban belépett a nemzeti hadseregbe, végigküzdötte a szabadságharcot. A világosi fegyverletétel után Kossuth Lajossal együtt menekült Törökországba, majd angol barátai meghívására Manchesterben telepedett le. Itt, a pesti mintájára, gyermekkórházat alapított. Tizenkét munkája jelent meg nyomtatásban. Levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának.

SZÉKÁCS JÓZSEF (1809-1876), költő, műfordító, evangélikus püspök.

1826 és 1829 között a soproni líceumban végezte bölcsészeti és teológiai tanfolyamait. Berlini és lipcsei egyetemi tanulmányait követően nevelősködött, majd pesti magyar lelkész lett 1837 őszén. . 1860-ban a bányai egyházkerület püspökévé választották. Erről az állásáról 1872-ben lemondott. A pesti teológiai akadémia előadója volt. Az egyetemes gyámintézet létrehozásában vezető szerepe volt. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is soraiba választotta. Vezető szerepet vitt a pátens elleni küzdelemben. Az egyházi irodalomban jelentős helyet biztosítottak számára imái, temetési beszédei, prédikációs gyűjteményei.