Jókairól a Lázár Ervin Programmal

A Líceum ötödik évfolyamos diákjai a Lázár Ervin Program jóvoltából a Győri Nemzeti Színházban nézték meg a Jókai című darabot.

A Lázár Ervin Program célja, hogy a nemzeti identitást az ezeréves magyar kultúra segítségével erősítse és adja át a jövő nemzedékei számára. Ez a cél a színházi élményen keresztül kiválóan megvalósítható, így a program igyekszik minél több gyermekhez eljuttatni a lehetőséget, különösen azokhoz, akik egyébként nem, vagy csak ritkán jutnak el színházba.

A Líceum diákjainak akár az iskolán keresztül is van lehetősége színházi élményekhez jutni, de ezen kívül is ki kell használni a jó lehetőségeket. Kedden a gimnázium ötödik évfolyamos diákjai utazhattak Győrbe, hogy a Lázár Ervin Program keretein belül a színházban megnézzék a Kszel Attila rendezésében bemutatott Jókai című előadást, amit egyébként már több ezer tanuló tekintett meg Győrben.


Németh Tamás, Payritsné Horváth Bernadett, Szász Dániel és Simon Viktória pedagógusok kíséretében izgalmas napja volt az ötödikeseknek.