Kísérje áldás útjukat!

- "Mindennek megszabott ideje van" - olvasható a Prédikátor könyvében. A búcsú, az elengedés idején eljöttünk az ősi forráshoz, ahol a Líceum végzősei minden évben búcsút mondanak szeretett iskolájuknak, és felelevenítik az együtt töltött diákévek kedves emlékeit. Régi iskolai hagyományunk tisztelete és megőrzése mindannyiunkban erősíti az iskolához való kötődést és az összetartozás érzését, amikor a múltat és a jelent, az egykori és mai nemzedéket összekötő történelmi múltú helyen búcsúzunk - mondta a ballagási ünnepséget megnyitva Hegedüs Csanád (11.A) miután köszöntötte a szülőket, tanárokat, vendégeket, a ballagtatókat, és természetesen a ballagókat.

Búcsúztatásból és elköszönésből, dalokból és versekből fonták a ballagási ceremónia koszorúját (idén Bella Erika tanárnő feladata volt a szervezés). A sort Rácz Réka (11.B) kezdte, aki a tizenegyedik évfolyam nevében búcsúzott:

- Kilépni… A megszokottat elhagyni és valami teljesen újba belekezdeni. Ha nem is meritek kimondani, de talán ott bent, legbelül enyhe félelem és aggodalom rejtőzhet. Félelem az érettségitől, majd júliusban attól a bizonyos sms-től és végül augusztusban az új lakótársaitoktól, egy új város befogadásától és a családotokról való leválás kezdetétől. És bár ez így felsorolva ijesztőnek hangozhat, de emlékezzetek, hogy nem a félelem lelkét kaptátok Istentől, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. A búcsúzásnak talán ez a szépsége is egyben; egyszerre félelmet, kíváncsiságot és izgalmat is érezhetünk. Mint a holnap hősei fogtok majd új vizeken járni, viharok és szélcsendek körforgásában... Legyen ez a búcsúzás örömteli, hiszen a továbbhaladás nem jelenti azt, hogy elveszítetek mindent, amit eddig szereztetek és átéltetek, épp ellenkezőleg. Ezek a tapasztalatok, emlékek ott maradnak a szívetekben és segíteni fognak majd, ha akadályokba ütköznétek. Hiszen a sikerek mellett, néha kudarcokkal is fogtok találkozni, de emlékezzetek, hogy ezek is csak gazdagítják lelketeket - mondta többek között a búcsúztató diák.

A Juventus Koncert Fúvószenekar idén is részt vállalt a líceumi ballagáson, méghozzá fontos részt. Friedrich Gergely karnagy vezetésével Purcell Trumpet Voluntari című műve csendült fel az erdőben. Az utolsó akkordok még a leveleken vibráltak, amikor a ballagó 12. évfolyam nevében Raffai Júlia (12.A) lépett a mikrofonhoz. Búcsúbeszéde egészen édes volt, hiszen az életet egy bonbonos dobozhoz hasonlította, amiből ha választ az ember, még nem tudhatja, milyen ízt rejt a fényes papír. Van a hasznos csokoládé, mint az iskola, a megosztó, mint a tantermen kívüli oktatás, létezik csapatmunka bon-bon - sorolta a példákat Júlia.

- Kedves Diáktársak! Búcsúzunk most tőletek. Rátok bízzuk Samut, a Zerge utcai kertet, mostantól ti könyöröghettek Kati néninek, hogy engedjen ki a kapun. Tiétek az iskola, de reméljük, ha visszatérünk, szeretettel fogadtok bennünket. Kedves tizenegyedikesek! A termek díszítése közben már biztosan fel-felötlött bennetek a gondolat, hogy jövőre rajtatok a sor megenni a csokoládék végzős-különkiadását. Ti elevenítitek fel az adventi dallamokat a gyertyagyújtásra, ti parodizáljátok tanáraitokat, ti táncoltok esténként, ti terveztek pólót a szerenádra, és egy év múlva ti álltok majd itt, ezen a jelentőségteljes helyen és napon. Mondhatnám, hogy ne izguljatok az érettségi miatt, de még én magam is izgulok, helyette inkább kérlek benneteket, élvezzétek ki a bon-bonok ízét...

- Mélyen tisztelt Tanáraink! Mindenki nevében szólok, mikor azt mondom; köszönjük! Köszönjük, hogy tanítottak minket nem csak a tananyagra, de az életre is. Köszönjük, hogy bíztak bennünk, akkor is, mikor még mi sem bíztunk önmagunkban! Köszönjük, hogy még az online térben is igyekeztek mindent megtenni, hogy ne kerüljünk hátrányba a helyzet miatt. Köszönjük, hogy ez alatt a 4 vagy 8 év alatt szem előtt tartották érdekeinket, motiváltak, bátorítottak bennünket, példaként álltak előttünk! Köszönjük, hogy itt állnak mellettünk a szükség óráján is - búcsúzott Raffai Júlia.

"Elfut a perc, az örök Idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána" - Tornyossy Péter a Deák-kútnál is gyönyörűen szavalta el Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című versét, majd a német nemzetiségi képzés 11. évfolyamasai nevében búcsúzott Király Regina (11.C).

- Ez nem csak az a pillanat, amely az iskolai évek végét jelzi, az új fejezet kezdetét is jelenti. Ez egy érzelmekkel teli nap, mindenekelőtt az ünneplés napja, visszatekintés az elmúlt évekre... Nemcsak képleteket tanultál meg, megtanultál felelősséget vállalni, elfogadni a kihívásokat és támogatni egymást. Megtanultad, hogy a siker nem csak a jó jegyek megszerzésében rejlik, hanem abban is, hogy hű maradsz önmagadhoz, és kiállsz azért, amiben hiszel. Büszkék vagyunk rátok, és az iskola kapuja mindig nyitva áll előttetek - mondta többek között Király Regina németül.

"...Ember voltam, ki hajóra szállt, hogy egyszer kikössön végül, valahol az igazság táján" - Tamási Lajos, Ha azt hallod majd… című versét Grubits Flóra szavalta el, majd újabb búcsúbeszéd következett. A 12. évfolyam német nemzetiségi tagozata nevében Tóth Levente német nyelven búcsúzott az iskolától, a társaktól, a tanároktól.

- A ballagásnak kettős jelentése van: egyrészt az újrakezdés öröme és izgalma, másrészt az emlékek és a hála. Nem jutottunk volna el idáig tanáraink támogatása nélkül. Ezért szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy kifejezzük hálánkat. Ahogy David Steindl Rast mondta: „Nem a boldogság vezet a hálához, hanem a hála boldogsághoz". Éppen ezért nyugodt lélekkel távozhatunk szeretett Líceumunkból. A jövőben mindig boldog emlékekkel fogunk gondolni iskolánkra. Felejthetetlenek többek között a kirándulások, iskolabálok, diáknapok, a szerenádunk. Egyik lábunk már az egyetemen, a főiskolán, életünk következő szakaszában van, de szívünk egy darabja az örökkévalóságig megmarad a Líceum falai között. Az itt kötött barátságok és a tanárainktól kapott hasznos tanácsok egész életünkben velünk maradnak - búcsúzott Tóth Levente.

- Az eső illatát még őrző erdőben találkozunk idén itt mindazokkal, akiket összeköt nem csupán a Líceum, a diákhagyomány, de főképpen személyesen is az itt előttem álló, és a matúrára készülő négy osztálynyi ballagó. Kit családi, baráti, kit tanár-tanítványi kötelék, számos emlék, öröm és bánat, meg persze leginkább ennek a most épp átélt időnek, pillanatoknak a varázsa - kezdte búcsúztató beszédét Tölli Balázs igazgató. A tanulás előtti imából idézve - "késztess most bennünket az idő jó felhasználására" - figyelmeztetett: különleges időpillanatot kell most átélni, olyat, amiben egyszerre ünnepeljük a megérkezést, beérkezést és a távozást.

- Épp ezért, talán kicsit az aggódás ideje is lehetne ez az idő, de sokkal inkább lehet a hálaadásé! Hiszen felszabadít most ballagót és minden őket ünneplőt, hogy ha tudjuk, nem az aggodalomnak a szívét kaptuk, nem a félelmét, hanem a derűét és a szabadságét. A szabadság élményének sok felhőtlen pillanata lehet; leginkább az idő, amikor sikerülhet felismerni a valódi értékeket. Nem feltétlenül a mások által ránk erőltetett értékeknek vélt ürességet, hanem a tartalmat, amit a szeretet ereje tölt ki - és ez megtapasztalható a közösség erejében! - mondta többek között az igazgató, áldást kérve a ballagók útjára.

A líceumi hagyományok szerint a búcsúzók nevében Kiss Milán (12.B) és Lakatos Dóra (12.D) ezt követően felkötötték a szalagot az iskola zászlajára, majd átadták Szabó Ákosnak (11.A) és Fehér Zsófiának (11.D). Közben szólt a Honfoglalás című film betétdala: Kell még egy szó... A dalt Vargha Kitti (12.C) énekelte, gitáron kísérte Taschner Emma (10.B).

Ugyancsak régi szokás, hogy öregdiák is megszólítja a ballagókat. Ezúttal Kiss Dávid 2007-ben érettségizett líceumi öregdiák vállalta a feladatot. A végzősökhöz szólva felelevenítette a tizenhét évvel ezelőtti ballagását, a korai reggeli imákat az esőmentes napért, az izgalmakat, hiszen ők is, mint minden licista, a Deák-kúton akartak búcsút inteni. Sikerült akkor is, most is. A zászló, a serleg és a hely maga is azt a folytonosság és biztonság, amit a licistáknak az iskola jelent. Az iskola, ami megtartotta értékeit...

 Az öregdiák beszédét követően jelképesen felvette a végzősöket a Líceumi Diákszövetségbe. Jósvai Jázmin (12.D) a hagyományoknak megfelelően ivott a forrás vizéből, és válaszolt a felvételre. A Deák-kúti serleget Kovács Dávid (5.B) kisdiák adta át Kiss Dávid öregdiáknak, aki átnyújtja azt a ballagóknak a líceumi nemzedékek összetartozásának jelképeként. Közben tálcákon minden ballagóhoz megérkezett az aprócska kristálypohár, benne a forrásvízzel. Minden korty egy-egy kapoccsá vált a Líceum nagy közösségében.

A Szózatot követően Tornyossy Péter előadásában csendül fel az Il Silenzio, majd ennek elhangzása után a ballagók útnak indultak: ki az erdőből, a város utcáin át az iskolába. A Széchenyi téren egy-egy szál virágot tettek a Hűség-zászló talapzatára, majd a kisgimnazisták sorfala közt egy utolsó osztályfőnöki órára siettek feldíszített osztálytermeikbe.

Ma valami véget ért a ballagók számára, mert valami más elkezdődött.