Kiváló licista rajzosok

Előkelő helyezéseket értek el a megyei rajzversenyen a licisták.

A Cziráki Lajos Komplex Képzőművészeti Megyei Tanulmányi Versenyen korosztályonként, és meghatározott témákkal vettek részt a tehetséges diákok, így a licisták is. Az 5-6. évfolyamosoknak a legkedvesebb állatukat kellett megörökíteniük, a hetedikeseknek, akik két fordulóban is megmérettettek, a Fekete István műveiben megjelenő térábrázolás volt a feladatuk. "Együtt egyedül" - ennek a mottónak az ábrázolása volt a nem éppen könnyű feladata a középiskolai korosztálynak. A licistákat nem ijesztette meg a kiírás nehézsége és mindegyik kategóriában remekeltek!

Németh Ádám (5.A) és Kardos Emma (5.A)  megosztva 2. helyezést értek el alkotásukkal, Derdák Emma (6.B) pedig különdíjat kapott.

Pete Luca (11.B) korosztályának legjobbja lett, ráadásul az első helyezés mellett a másodikat is licista hozta el: Hámori Borka (11.B).

Szabó-Kirády Liza (9.A) és Takács Betti (9.C) mindketten harmadikak lettek a népes versenyen.


Felkészítő tanáruk, Schmidel Bernadett büszke a csapatra!