Kiválóan teljesítettek az Elvtársak a barakkból

A Kádár-korszak világát kellett feldolgoznia az idei Kreatív Történelem verseny döntőseinek. A Líceum csapata - az Elvtársak a barakkból - kiválóan teljesítettek.

Czékó Hanna Noémi (12.A), Benkő András (12.D), Varga Boróka (12.D) és Varga Gabriella Lilla (11.D), azaz az Elvtársak a barakkból líceumi csapat tagjai Barlai Zsófia tanárnővel utaztak Pécsre, hogy a Kreatív Történelem verseny döntőjében bizonyítsák, mennyi mindent tudnak a szüleik, nagyszüleik életét még részben vagy egészben meghatározó Kádár-korszakról.

A versenyt a Pécsi tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara szervezte. Az első forduló során a tanulóknak egy városi panelházba költöző fiatal pár bőrébe kellett bújniuk, és így számoltak be az életükben bekövetkezett változásokról.

- A mi „Zsuzsink és Lacink” az éppen épülő Kőfaragó téri lakótelep életébe adott bepillantást, a levelet korabeli újságkivágásokkal, képeslapokkal fűszerezték, még tómalmi fürdőzésről is küldtek képet haza a téeszbe éppen bekényszerített idős szülőknek. Hanna és Gabi pedig a korszak idővonalát alkotta meg, egyedi rajzokkal, igényes kivitelben. A két feladat maximális pontszámot eredményezett és azt, hogy a csapat a második fordulóba jutott - számolt be az első forduló eredményeiről Barlai Zsófia tanárnő.


A második fordulóban egy valóban megtörtént esetet kellett feldolgozni: a nyugatnémet Frank és a keletnémet Regina történetét, akik a Balatonon ismerkedtek meg, és tiltott határátlépés kísérlete miatt fogták el őket. Az egyetlen kiindulópont a történethez a szűkszavú állambiztonsági jelentés volt, de ez is elég volt, hogy a licista versenyzők a szerelmesek helyzetébe helyezkedjenek és a történetüket feltárják, kreatívan továbbgondolják. Az Elvtársak a barakkból szerelmespárja végül egymásra talált a Photoshop segítségével, és a berlini fal összeomlását már kéz a kézben ünnepelték.


- A sikeres fordulókat követően a döntőt Pécsett rendezték meg. Előfeladatként két produkciót kellett küldeni egy elképzelt Ki-Mit-Tud?-ra. Boróka és Gabriella fuvola-klarinét duettet adott elő, sikkes úttörőruhába öltözve, majd egy Neoton Famíliára nagyon hasonlító együttest alkotva kápráztatta el a négy versenyző a szigorú zsűrit a Sandokan című ikonikus sorozat főcímdalának egyedi feldolgozásával. A versenyen a többi hét csapattal kvízfeladatokat oldottak meg a diákok, és kreativitásukat is meg kellett csillogtatni egy elképzelt kocsmai jelenet improvizálásával. A szervezők pizzázással összekötött játékos ismerkedőestet is szerveztek, így a verseny során jó kapcsolat alakult ki a többi döntőssel, és remek hangulatú rendezvénnyé alakult az esemény. A negyedik helyet szereztük meg, és óriási élménnyel gazdagodtunk. Varga Gabi jelezte is, hogy – a csapat egyetlen tizenegyedikes tagjaként – már tervezi a jövő évi versenyen való részvételt - összegzett Barlai tanárnő, aki a csapat felkészítőjeként nagyon büszke, hiszen a három végzős diák a versenyt az érettségi hajráidőszakában oldotta meg, és maximális teljesítményt nyújtottak, olyan mélységben megismerve a Kádár-korszakot, amire tanórán kevés lehetőség van.