Közösséget építenek a soproni német fiatalok
Sopronban tartotta konferenciáját a Magyarországi Német Fiatalok Közössége. Az ország különböző pontjáról érkezett közel harminc küldött között három licista is részt vett az egyeztetésen.
A jövő, a lehetőségek és a feladatok szerepeltek a Magyarországi Német Fiatalok Közössége (GJU) konferenciáján, amit Sopronban tartottak közel harminc küldött részvételével. Bár érkeztek a fiatalok az ország minden pontjáról, Sopront öten is képviselték a megbeszélésen, közülük hárman pedig a Líceum diákjai: Gangl Miklós, Heinrichs Ármin és Radasics Márton.

Taschner Tamás, a Soproni Német Önkormányzat elnöke elmondta, az öt helyi fiatal szeretne az országos mintájára egy soproni közösséget létrehozni, ebben a törekvésükben pedig számíthatnak a német önkormányzat támogatására.