Kreatív matekosok

A líceumi első π-nap kvízkitöltői és a matematikai rajzpályázat legjobbjai vehették át jutalmukat a matematika munkaközösség tanáraitól.

Negyvenhárman töltötték ki az első π-nap nagyszünetében a kvízeket, és tizenöten pályáztak a matekos rajzpályázaton. Mindenki tapsot érdemelt, a legjobbak pedig még külön jutalmat is.


A kvíz kitöltői közül Hámori Borka (12.B) érte el a legtöbb pontot, második István Zsanett (10.B), harmadik Gál-Kürti Kata (10.C) lett. Kulcstartót és a π-táskát vehettek át Barta-Barát Lászlóné tanárnőtől, az első líceumi π-nap egyik ötletgazdájától.


A rajzversenyt két kategóriában hirdette meg a matematika munkaközösség azzal a szándékkal, hogy a legjobb alkotások a szaktanterem díszei lesznek. Az egyik választható forma a szabadkezű rajzolás volt, a másik a mesterséges intelligencia segítségével készített kép. Előbbi kategória nyertese Földesi Luca (11.B) lett, második legjobb Vass Krisztina (9.B), harmadik pedig Fuchs Aurél (9.A). Az AI-al készült képek közül Vágó Zsombor (12.A) alkotása tetszett a legjobban a zsűrinek, második helyezett Mentes Dorka (7.A) lett. Oklevelet és jutalmat is kaptak az alkotók, amit Csóka Andrea tanárnő, a rajzpályázat szervezője adott át a nyertes diákoknak.