Lélekvirágok Fodorindától

Fiatal édesanya, aki kevés szabadidejében virágokat rajzol. De nem ám akármilyeneket! Sosem látott és mégis ismerős motívumok "futnak" ki ujjai közül, hol papírra, hol fára, hol vászonra.

Lélekvirágok címmel nyílt kiállítása Riesingné Fodor Júliának a soproni Macskakő Gyermekmúzeumban. A különleges képek szinte beszippantják a nézőt, az apró részletekből összeálló nagy egész egyszerre egzotikus és magyar, szemet gyönyörködtető, lelket nyugtató; valami belülről fakadó őstudás nyomán született ívek összekapaszkodásai.

Júlia Sopronban született, pedagógus szüleinek harmadik gyermekeként. Újkéren nevelkedett és a Líceumban érettségizett. Hogy a gimnáziumi évek mennyire voltak számára fontosak, talán jelzi, hogy a Macskakőben nyílt kiállítását volt osztályfőnöke, Babics Csaba nyitotta meg.

Érettségi után a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának természetvédelmi mérnöki szakán három év után főiskolai diplomát szerzett, majd az akkor induló bolognai rendszerben az MSc fokozatot is kijárta. Mellette elvégezte a mérnöktanári szakot is. A Fejér megyei Pusztavámon él férjével és három gyermekével. A kérdésre, hogy az önkifejezésnek miért ezt a formáját választotta, visszakérdez:

- Miért ezt választottam? Lehet, hogy a rajz választott engem? Mindenestre kikapcsol, feltölt, szabadok közben a gondolataim. Elég volt az elején egy papír és egy toll. Nem kellett nagy géppark, hatalmas műhely, csak egy kis csönd és egy sarok...


Júlia jól emlékszik, mikor és hogyan választotta a rajz őt:

- Végzős egyetemi hallgatóként tablókép készítés idejét éltük. Jó szokás szerint barátainkkal fotót cseréltünk. Természetesen az udvarlóm is kapott képet. Mivel mindig híve voltam annak, hogy saját kezűleg készítsek meglepetést, így a tablókép sem lehetett kivétel. Képkeretet készítettem, amolyan kis asztalra állítható tartót. Zöld volt, s amikor elkészültem vele, túlságosan üresnek éreztem. Sok lehetőségem nem volt, a legegyszerűbb módját vagy inkább eszközét választottam a díszítéshez: egy arany színű zselés tollat. Könnyen ment a rajz és ez adta meg az öteletet is a folytatáshoz. A kis képtartó még ma is örömet okoz tulajdonosának - a férjemnek.

Fodor Júlia fantáziarajzai előrajzolás nélkül készülnek, táplálkozik a népi motívumkincsekből, de nem azok másolata, és még véletlenül sem lehetne kategorizálni. A kiállításnak is címet adó lélekrajzok kifejezés tényleg találó és igaz elnevezése saját műfajának.  

- Nem másolom tudatosan ezeket a formakincseket, de egyértelmű, hogy az engem ért képi világ befolyásolja az általam papírra vetett munkákat. Így azt sem jelenthetem ki, hogy kizárólag a magyar hagyományok befolyásolnak. Számtalan nép ősi díszítő munkái ámulattal töltenek el és ha nézegetem őket, kicsit belém ivódnak, hogy a kezem útján valamilyen formában megjelenjenek és beépüljenek a rajzokba. De markánsan mégis, hiszen magam gyökereit ki nem téphetem, saját nemzetiségem irányultsága jelentkezik - mondja erről. De valami mélyebb gyökerek is próbálnak kitörni a fényre... 


- A Pinterest oldalammal kapcsolatban jött velem szembe a tény, hogy az oldal, a munkáimhoz hasonló képeket akarva megmutatni nekem, folyamatosan arab és más keleti népek szőtteseit, hímzett párnáit hozta elő. S akkor, mint egy kirakóban az utolsó darabok, a helyére kerültek bennem a dolgok. Eszembe jutott, két üknagyanyám is török volt. Úgyhogy elfogadtam, tudomásul vetem, hogy egy ősi gyökér szökkent szárba, hogy újra virágokat bontson, ha „csupán” az alkotásaim útján is. 

A Macskakő Gyermekmúzeumban október 24-ig tekinthető meg Fodor Júlia, azaz Fodorinda kiállítása.