LíceumFeszt irodalommal, színházzal és zenével

Nem is kell iskolán kívül keresni a kultúrát a következő napokban, hiszen a LíceumFeszt behozza az osztálytermekbe. Idén a fiatal irodalmárok, a színházi műfaj és a dzsessz kap hangsúlyos szerepet.

Hétfőn az alsó évfolyamok, kedden a felsősök szembesülhetnek a kultúra sokféleségével és mélységeivel a LíceumFeszten. A programokat elsősorban a tizenegyedikes licista, Magyar Júlia Ágnes és segítői állították össze, így biztosak lehetünk abban, hogy fiatalos, lendületes és értékes vendégeket kapunk.

- Idén a kortárs irodalom, a színház és a zene a központi téma, ezen belül is a fiatal művészek és a dzsessz lesz hangsúlyos. Meghívtunk országosan ismert alkotókat, köztük több öregdiákot is - árulták el a szervezők.


A kínálatban mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Hétfőn drámajátékkal kezdenek az ötödikesek a licista Hegedüs Leventével (a Deviszont című darab írójával, rendezőjével és szereplőjével), azután Farkas Hanna tart néptáncfoglalkozást. Páder Petra színész, öregdiák is "színházat játszik" a licistákkal. Balogh Eszter, vagy ahogy jegyzi alkotásait, Üvegeseszter, az üveggel ismerkedtet össze bennünket, Pécsi Ádám pedig a gitár anatómiájába avatja be egykori diáktársait. Őri Sebestyén basszusra hangol mindnyájunkat, Balássy Fanni író, költő, műfordító viszont az irodalom rejtekébe vezet. Kun Olga énekesnő rendhagyó énekórát tart majd, Kiss Dávid költő, a Líceumi Diákszövetség elnöke Életút és irodalom címmel tart előadást.

A keddi programban az irodalmat Balássy Fanni és Kiss Dávid mellett Horváth Florencia költő és Horváth Adél író is képviselik, Horváth Máté költő pedig Irodalom, versek, Herbszt címmel tart rendhagyó órát. A Liszt-központban újra láthatjuk a Berzsenyi Színkör előadásában a Deviszont című darabot, a díszteremben pedig a soproni Gerilla Impro Színház tart előadást. Páder Petra, Őri Sebestyén is velünk marad és Pécsi Ádám is hozza újra a gitárját.

Kedden a dzsessz műfajában is elmélyedhetünk. Talán nem tudja mindenki, hogy a soproni Horváth József Alapfokú Művészeti Iskolában dzsessztanszék is működik, innen érkeznek a profi előadók. Bódás Zsuzsanna zongoratanár barokk variációkat és dzsessz örökzöldeket hangol össze, Cséplő Norbert gitártanár előadásának címe: Nem csak dzsessz. Vida-Veres Imola a hangjával varázsol Hang, filter nélkül című óráján.

Különleges program lesz hétfő este Márfi Márk Telik című monodrámája a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Erzsébet utcai aulájában. Az előadás érdekessége, hogy egy szakdolgozatból született önadaptáció. Márfi Márk 2020-ban végzett az SZFE prózai színész szakán. Diplomamunkáját ugyanebben az évben, a tavaszi karantén ideje alatt írta meg a családi pulykafarmon, Vas megyében. Előadása a legjobb kritikákat kapta és túl van már a századik előadáson. A LíceumFeszt keretében beszélgetni is lehet a fiatal színésszel.

A fent említett programok sokszínűségéből is látszik, hogy a kultúra szerteágazó és gazdag, így mindenki megtalálhatja a kedvére való formáját. A LíceumFesztet szervező diákoknak célja: ennek bemutatása.