Már "drótunk" is van, ami bennünket összeköt
Drót néven alkotott Szabó-Bakos Gábor igazgatóhelyettes egy olyan telefonos applikációt, ami gyors összeköttetést teremt a Líceum tanárai és diákjai között. Ez a drót csak a miénk!
Egy olyan közösségben, ahol több mint hétszáz diák és legalább hetven tanár tanul, tanít, dolgozik és információt cserél, nyilvánvalóan fontos, hogy gyors és pontos legyen köztük az összeköttetés. Ennek érdekében dolgozott ki Szabó-Bakos Gábor igazgatóhelyettes egy applikációt, amin keresztül közvetlenül fogadhatnak a Líceum diákjai a tanáraiktól üzeneteket. A rendszer alkalmas az órarend vagy a helyettesítések követésére is. Külön öröm, hogy a honlap hírei is megjelennek a Dróton!
- Elsődleges célom az volt, hogy amikor üzenni szeretnénk a diákoknak, ne kelljen őket a közösségi média platformjai - például egy messenger csoport - felé terelni. Már az Európai Unió is készül ezeknek a felületeknek a korlátozására a fiatalok körében, illetve sok alsóbb évfolyamos diákunk telefonján van már most is szülői korlátozás, ami ezt megakadályozza. Az iskolában ugyan csak a feladatok elvégzéséhez, tanári engedéllyel lehet mobiltelefont használni, de tanításon kívül hasznos lesz ez az egyirányú kommunikációs csatorna - mondta el a tanár úr.

Az olyan esetekben, amikor gyorsan szükséges az információt célba juttatni, vagy a címzettek köre nem korlátozódik olyan osztályokra, illetve diákokra, akikkel napi szinten kapcsolatban van a tanár, a Dróton keresztül azonnal célba ér az üzenet. Például ha megüresedett egy hely a hittantáborban, az applikáción keresztül azonnal értesítést kapnak erről a diákok. Vagy az utolsó pillanatban változik egy rendezvény helyszíne... De hosszan lehetne folytatni a példák sorát.
- A Drót akkor válhat igazán jó eszközzé, ha a diákok túlnyomó többsége letölti és használja az alkalmazást, ezért igyekeztem az ő szempontjukból is hasznos funkciókat biztosítani. Az applikáció tehát képes az osztályórarendből a csoporttagságok és felmentések figyelembevételével személyre szabott órarendet megjeleníteni. Ez ráadásul folyamatosan frissül a helyettesítési és teremcseréről szóló információkkal. Az érintettek felugró értesítést is kapnak az őket érintő változásokról - magyarázta a Drót funkcióit Szabó-Bakos Gábor.
A tanári felületen látható órarendek is ugyanígy frissülnek például a helyettesítési és teremcsere információkkal, ezekről akár értesítés is kérhető.
Az applikációt a tanár úr folyamatosan fejleszti, de az órarendi funkciók már teljeskörűen használhatóak, a honlap cikkei is automatikusan frissülnek. Az igazgatóhelyettesnek másfél év munkája van a Drótban, amiről az osztályoknak is szívesen tart bemutatót. Minél többen telepítik az applikációt, annál jobb, gyorsabb és pontosabb lesz a kommunikáció.