Már nem tévedhetnek el a mujkók
Tölli Balázs igazgató vezette körbe az iskolában előbb az ötödikeseket, majd a felsősök közé érkezett új diákokat, azaz a mujkókat. Most már nem tévedhetnek el, azok legalábbis, akik jól figyeltek a részletekre.
Minden licista volt egyszer mujkó, ezt nem árt azoknak is eszébe juttatni, akik esetleg bizonytalan újakat látnak a folyosókon és elfelejtenek segíteni. Elméletileg ma már nem tévedhetnek el a Líceummal még ismerkedő ifjak sem, hiszen most már túl vannak a mujkódélutánon. Jakabné Csizmazia Eszter tanárnő szervezésében mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptak az iskola hagyományairól, szokásairól és persze a számtalan lehetőségről. Simon Attila iskolalelkész az áhítatokról, a csendes napokról, ünnepeinkről mesélt, Tölli Balázs igazgató pedig az épületen és az udvaron kalauzolta végig a mujkókat - előbb az ötödikeseket, majd a felsősöket -, megmutatva a legérdekesebb részleteket az iskolában. Például a fogda ablakait... Bár ez csak vicc, mindig vannak, akik elhiszik.
Megismerkedhettek a friss licisták az iskola szellemével is, megfigyelve a róla készült portrét az emeleti lépcsőfordulóban. Megtudhatták, mit őriznek a múzsák a kapu fölött, hogy kerültek római sírkövek a falba, kik azok, akik egykor itt tanultak vagy oktattak, ma pedig emléktábla őrzi emléküket, mire szolgál a kis harang az egykori pedellusi lakás előtt, s azt is, hogy a Líceumnak még saját gázlámpája is van.
A sok elhangzott információ persze csak töredéke a Líceum hagyományainak és érdekességeinek. Ez csak a bevezető. A lényeg pedig az, hogy érezzétek jól magatokat a Líceumban, legyetek otthon ebben a közösségben, s figyeljetek, mert nem tudhatjátok, mikor lesz szükségetek arra a tudásra, amit talán ezen a délutánon szereztetek meg.
A gyakorlati tudnivalókat a tavalyi mujkók mondták el az ideieknek. Hasznos tanácsokat kaptak a mujkók, akikre még egy hatalmas ünnep is vár októberben. A mujkóavatón játékos vetélkedőn bizonyíthatják ügyességüket és kreativitásukat, igazi osztályközösséggé forrhatnak és az ünnepélyes esküt is letehetik majd.
(A két mujkódélutánról fotókat találtok még a BDEG Lidisz Facebook oldalán. Aki még nem tette meg, kérje felvételét a csoportba!)