Márfi Márk: Az emberek magukra ismernek benne, ezért működik a Telik

Márfi Márk 2020-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán. A saját fejlődéstörténetét írta meg a 2020-as tavaszi karantén heteiben a családi pulykafarmon, egy Vas megyei majorban. A szakdolgozatnak akkor még Istálló volt a címe, ez is sokat mondó, a tanárai rögtön fel is kapták rá a fejüket. Elolvasva pedig kijelentették: a történetnek színpadra kell kerülnie! Ez lett a Telik – egy óra az életedből című monodráma, ami már több mint száz előadást élt meg. Egészen pontosan a 106. volt a LíceumFeszt keretében tartott bemutató. A darab 2021-es debütálása óta meghívást kapott már számtalan helyre Ausztráliától Sopronkövesdig, színházi fesztiválok műsorán szerepelt, kivívta a nézők szeretetét és a szakma elismerését. Akik látták a líceumi előadást, jól tudják, miért. A Telik az elmúlt két évben trilógiává nőtt, megszületett a Lassan és a Tovább.

– A Telik kapcsán sokan, sokat emlegették már a bátorságodat azért az őszinte kitárulkozásért, ami a darab alapja, ereje, sajátossága. Nekem még az önismeret, az önazonosság mintáját is adta, ezen túl pedig a fájdalom öngyógyítását is. Jól gondolom, hogy a szakdolgozat témaválasztása és megírása egyfajta terápia is volt?

– Amikor írtam, igen, akkor még voltak ennek terápiás jegyei. Az előadásban már nincsenek. Tényleg diplomadolgozatnak készült, tehát fel sem merült akkkor bennem, hogy színpadra képzeljem el. Azt mondták bármiről, de tényleg bármiről szólhat a szakdolgozat és előre le kellett adni a munkacímet. Beugrott az Istálló. Amikor a karantén idején otthon voltam a szüleim pulykafarmján, szinte természetesnek tűnt, hogy ott, az istállók mellett megírom a saját történetem.

– Talán azért vált annyira személyessé, azért húzza be az embert annyira? Az külön tetszett, hogy bár én a szüleiddel vagyok egyidős, egy pillanatra sem éreztem generációs távolságot sem a történettel, sem annak nyelvezetével.

– A darabban mindenki megtalálhatja kortól és nemtől függetlenül azt a részt, amihez kapcsolódni tud. Mindenkinek volt gyerekkora, voltak szerető szülei, kerékpározott vagy versenyzett a testvérével, nézett szembe nehézségekkel, megélt drámai helyzeteket. És vannak veszteségei.

– Nem akarok spoilerezni, de édesanyád betegsége a történet egyik fájdalmas sarokköve...

– Amikor a Teliket bemutattuk, anyukám élt még, éppen egy bizakodó szakaszban voltunk a betegségével kapcsolatban. El is jöttek édesapámmal egy előadásra. Nem a klasszikus nagyszínházi felállásban játsszuk a darabot, hanem kisebb létszámú nézővel, intimebb környezetet teremtve, ezt látva anyukám érdekes helyzetet teremtett azzal, hogy időnként bekiabált: nem is estél akkorát, nem is úgy volt, ne túlozz, kisfiam... De később elvesztettük őt.

– Fájdalmas lehet minden előadáson feltépni a sebeket. Vagy ez most már szerep?

– Sebek már akkor tépődtek, amikor a darabot írtam. De azon tényleg el szoktam gondolkodni, hogy mennyi a szerep s mennyi a Márfi. Rólam szól a Telik, én írtam, én játszom, de játszom már öt éve és nyilván változtam én is, a világom is. Úgyhogy nem is könnyű erre a kérdésre választ adni.

– A Telik egy kitárulkozás, amiben kendőzetlenül mesélsz a családod tagjairól is. Hogy tudtad ezt velük elfogadtatni?

– Először nehéz volt, úgy érezték kiteregetem a szennyest, ahogy mondani szokás. Igyekeztem megértetni velük, hogy másoknak is hasonlóak, vagy éppen ugyanezek a problémáik, a Telik pedig talán segít nekik ezt megérteni és feldolgozni. Akkor fogadták ezt el teljesen, amikor megmutattam a nézői visszajelzéseket, akkor megértették, hogy ez nem öncélú magamutogatás.

– A Telik az elmúlt két évben trilógiává nőtt...

– A második rész a Lassan, egy halogatott és elhalasztott beszélgetés az anya és a fiú között. Az ősbemutatón Für Anikó volt a partnerem, most már Tóth Ildikó játssza az anya szerepét. Ebben is a szeretetteljes, de brutális szembenézés az alap. Milyen érdekes a magyar nyelv! A halogatás, az elhalasztás magukban hordozzák a visszavonhatatlan lehetőségét. A darabban kötéltáncot járunk az idővel... Az idén bemutatott harmadik részben pedig Terhes Sándor és Ertl Zsombor a partnereim, nem nehéz kitalálni, hogy apámat és bátyámat jelenítik meg. Az előadásnak a Tovább címet adtuk.

 – Mennyi a darabokban a fikció?

– A Telikben nincs, de a trilógia második és harmadik részében – mivel ezek már színpadra íródtak –, vannak színházi, dramaturgiai elemek.

 – Korábban nyilatkoztad, hogy nem volt könnyű hat éve független színházat alapítani és a Teliknek is csak néhány előadást jósoltál. Mit gondolsz, mit értékelnek benne annyira a nézők, hogy száznál is több teltházas előadást élt már meg a darab?

 – Azt értékelik, hogy igazi. Őszinte. Magukra ismernek benne, kapcsolódásokat fedeznek fel. Érzik, ez róluk is szól.

 – Több színházban játszol, vidéken vállalsz fellépéseket, sorozatokkal forgatsz, most éppen Borbás Marcsival kerékpározol az Elgurulva című műsor epizódjaiban. Belefér még az írás az életedbe?

– Nem szeretném az írást abbahagyni. De nem az idő hiánya nehezíti meg a dolgomat, hanem az, hogy egyre nagyobb a nyomás rajtam. Most már elvárásoknak kellene megfelelnem.

 – Eszedbe jutott míg itt jártál, hogy a Líceumban Berzsenyi nyomában jársz? A Telikben is megelevenedő farm nagyon közel van Berzsenyi szülőfalujához.

 – Gondoltam rá, igen, már csak azért is, mert a színművészetin Berzsenyi verset szavaltam a felvételin. És felvettek...

(Fotó az előadásról: Bánszegi Rebeka)