Megvillant szabadság
Egyszerre volt felemelő és megrázó a 10.B műsora. Horváthné Barthi Anikó tanárnő és osztálya négyszer negyven percre visszahozták 1956 októberét a díszterembe.
A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok az életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat - írta Albert Camus 1957-ben. Ezekkel az erős mondatokkal kezdte 56-os megemlékező műsorát Horváthné Barthi Anikó osztálya, a 10.B. Ez az erő egyetlen percre sem hiányzott az előadásból, ami köszönhető egyrészt a tanárnő dramaturgiai érzékének, másrészt a fellépő diákok felkészültségének és kitűnő előadásmódjának. Bár négyszer adták elő a műsort, hogy minden osztály láthassa, mindegyik alkalommal pisszenés nélküli csend volt a díszteremben. A némaság itt most nem beletörődést jelentett, sokkal inkább a megdöbbent, ráébredt csendet.
Kurcz Filip személyesítette meg Peéry Rezsőt, aki 1956-ban igazgatója volt a Líceumnak, s aki feljegyezte a forradalmi eseményeket, a hangulatot, a gimnazisták izgatott lelkesedését. "A posta homlokzatának autós tűzoltólétra támaszkodik. Odafenn két tűzoltó szakszerű óvatossággal matat az óriás csillag testén. Idelenn rendőrkordon, nehogy a lehulló alkatrészek kárt tegyenek valakiben. Több osztályterem nyílik a térre. Az ablakban persze ott vannak a fiúk, mert ők se igen láttak eddig vörös csillagot leszerelő forradalmi tűzoltót" - hangzott el többek között.
A filmrészletekkel, szavalatokkal, zenével, Schmidel Bernadett tanárnő díszletelemeivel még drámaibbá tett műsor mozaikszerűen elevenítette fel az 1956-os forradalom eseményeit. Torokszorító sorok vegyültek a szívfájdító dallamokkal, az archív képek, egykori filmhiradó-részletek pedig egészen közel hozták a történelmet.
Egy mozaik volt a sokból Fekete Gyula visszaemlékezése, amit Ágoston Gergő mondott el: "Az első emeleti erkélyről hallgattuk a géppisztolysorozatokat. Eleinte meglehetősen távolról (rádió), később közelebbről is (Szabad Nép székház) hallatszott lövöldözés. Majd pedig félelmes, csattogó zengés, kongás, mennydörgés közeledett valahonnan, az ablakok belereszkettek. Egy vontató- vagy teherkocsi is Sztálin-szobrot húzta nyakán drótkötéllel..."
Vagy a Három diák című vers sorai, amit Lendvai Abigél szavalt: "Csendes az utca, éjfélre jár... Az utca sarkán barrikád áll.Géppuska csöve mered a térre, Mellette némán figyel az éjbe Három diák..."
Kocsis Adél úgy mondta el Tamási Lajos versét, hogy beleborzongott, aki hallotta: "Piros a vér a pesti utcán, munkások, ifjak vére ez, piros a vér a pesti utcán, belügyminiszter, kit lövetsz?Kire lövettek összebújva ti, megbukott miniszterek? Sem az ÁVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek".
"Rólunk beszélnek minden nyelven, sikong az éter és csodál: Dávid harcol Góliát ellen. Népmilliók aggódva nézik, hányan indulnak halni még? S küldi a nép ifjú vitézit. Fiatalok, még alig éltek s füttyögő golyók hangja közt támadnak neki a pribéknek - szavalta megrázó hitelességgel, Hegedüs Levente. Az újabb és újabb mozaikok közt volt Márai Sándor verse is, és Bozsvári Bendegúz szavalata alatt is a sűrű, figyelmes csend ülte meg a termet: "Mennyből az angyal menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony, Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal vigyél hírt a csodáról."