Mondd, te mit választanál?
Egy-egy tudományterületet és szakmát mutattak be saját tapasztalataikon keresztül a pályaorientációs nap meghívott előadói - többségükben licista öregdiákok - miközben a kisgimnazisták sportágakkal ismerkedhettek.
Információból és érdekességből nem volt hiány a szombati pályaorientációs napon. A két tornateremben a jókedv és a versenyszellem volt az uralkodó; a SMAFC különböző szakosztályai mutatkoztak be az 5-7. évfolyam diákjainak - akiknek egyelőre még van idejük eldönteni, milyen irányban orientálódnak a jövőben. Kipróbálhatták a parkettán a jégkorongozást, a röplabdát, a kosárlabdát, a kerekes székes kosarat, az atlétikát és a küzdősportot is. Ehhez edzők és profi játékosok adtak segítséget és útmutatást. Az egyetemi sportklub mellett az iskola vendégeként a Darazsak Akadémia és a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakemberei is részt vettek a bemutatókban.
A felsőbb évfolyamok diákjai a modul, a fakultáció és persze majdani pályaválasztásukhoz kaptak hathatós segítséget a meghívott szakemberektől. Richly András tanár úr a francia nyelv tanulásának hasznosságáról mesélt, Sipos Mirjam munkájáról és az angol nyelvről tartott izgalmas előadást. Sebestyén Zsófia fordító-tolmács órái is azok számára voltak előremutatóak, akik az idegen nyelvek tanulásában jeleskednek. Boda Vilmos közgazdász, Pálkövi Andrea Ausztriában dolgozó tanítónő és Keszthelyi Kata légiutas kísérő is annak köszönheti karrierjét, hogy tökéletesen megtanulták választott idegen nyelvüket.
A matematika és fizika modulosok és faktosok, valamint a digitális kultúra faktosok számára az e tudományterületekben rejlő számtalan lehetőség közül villantottak fel az előadók jópárat. Vendégünk volt Grubits Péter építőmérnök, Szalainé Kaczkó Orsolya energetikai mérnök, Balogh Botond villamosmérnök, Fejes Krisztina közgazdász, Szalai Marcell gépészmérnök, Bidló Balázs mérnök informatikus és Eper Miklós matematikus.
A természettudományok iránt érdeklődő diákok is széleskörű tájékoztatást kaptak a lehetőségekről, hiszen érdekes előadást tartott számukra Török Ferenc ápoló, a Magyar Hadsereg szanitéce, Szabó Bettina szülésznő, dr. Bóna Krisztina orvos, Tölli Eszter gyógytornász, dr. Molnár Barna fogorvos, Varga Gábor agrármérnök és dr. Poschinger Ágoston gyógyszerész is.
A humán blokkban Zarándi Anna pedagógus, Locsmándi Mátyás grafikus, Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője, Csipkay Gréta közgazdász, dr. Cserpes Fanni jogász, dr. Frank Ágoston jogász, Horváth Médea turizmusban dolgozó szakember, dr. Fábián Balázs jogász, Szabó Tímea gyermekpszichológus és Boda Vilmos marketinges tartott tartalmas előadást.
A délelőttöt kitöltő program során nemcsak a licisták kaptak csaknem teljes körűen tájékoztatásokat az előttük álló lehetőségekről, a gimnáziumban érettségizett, s most felkészült szakemberekként visszatérő volt diákok is is rácsodálkozhattak, mennyi minden változott, fejlődött az elmúlt években a Líceumban. S közben kicsit nosztalgiázhattak is...
(Fotók még a BDEG Lidisz Facebook-oldalán.)