Néhány bibliai gondolat és kérdés a soproni licistákhoz

Adventi gondolatokat, útvezetést kértünk és kaptunk Várszegi Asztrik püspöktől, volt pannonhalmi főapáttól, iskolánk egykori diákjától.

Kedves Licista Diákok!

Majdnem teljes két évet töltöttem a Magyar Néphadseregben. Ott tanultam meg, hogy magam is és katonatársaim számára mit jelentett a jó szó, a vigasztalás. Ekkor szerettem meg Izajás próféta csodálatos képes beszédét, tanultam meg tőle, hogy nekem is úgy kell élnem, hogy embertársaimat bátorítani, vigasztalni tudjam akkor is, amikor a legkisebb esély sem látszik a változásra.

Ezét választottam most Nektek is az alábbi szöveget.

„Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Reá adtam lelkem, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűség vezeti a tanításban. El nem lankad ő és kedvét nem veszti, míg igazságot nem tesz a földön; és szavára vár az egész föld.” (Iz 42, 1-4)

„Az élet olyan, mint az óvoda. Reggel elvisznek bennünket és egész nap arra várunk, hogy délután vagy este valaki értünk jöjjön” – mondta egy diákom. Érdemes elgondolkodni ezen a  kamaszfilozófián! Nem tudok szabadulni ettől a mondástól, nagyon találó. 

Ebből a megfontolásból teszek fel néhány kérdést. Válaszolj rá szívedben! 

- Várod-e, hogy valaki, ha nem is este, de valamikor érted jön?

- Van-e szívedben valami ismeretlen, vagy akár ismert dolog, netán valaki utáni vágy?

- Mire vágyódsz, amikor sehol sem találod, sehol sem érzed jól magadat? Mindez csak

kényelmetlen érzés lenne? Vagy talán felhívás a mélyebb keresésre?

- Felfedezted-e, hogy ezt a benned lévő űrt valaminek, de még inkább valakinek egyszer be kell töltenie?

- Vágyódsz-e arra, hogy valaki neveden szólítson és szeressen?

- Vágyódsz-e arra, hogy elfogadjanak, hogy barátkozzanak veled?

- Vágysz-e arra, hogy végre kilépj magányodból?

Az advent, a gyertyagyújtások alkalmak arra, hogy a gyertya fényénél vágyainkra tekintsünk.

Várakozásban élünk, de lehetőséget kapunk arra, hogy megszenteljük ezt a várakozást. Mert „meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk.” Az égő türelemmel várakozóké a Teljesség.

Sötétben indul az én adventem is, sötétben mindannyiunké. Keresésében, botorkálásban az egyház a próféták szavát hívja segítségül és így kérdez, sürget, fohászkodik:

„Őr, meddig tart még az éj?”

„Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál!"

„Harmatozzatok egek, teremjétek a Megváltót”

„Hozzád emelem, én Uram a lelkem, én Uram, Istenem bizakodom benned.”

Kérem, hogy a még hátralévő adventi napokban teremts csendet magad körül és a sötétben te is keress magadnak szavakat, amelyekkel várakozásodat megfogalmazhatod: mire vársz? Kire vársz? 

Izajás segít neked a keresésben: Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Reá adtam lelkem, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűség vezeti a tanításban. El nem lankad ő és kedvét nem veszti, míg igazságot nem tesz a földön; és szavára vár az egész föld.

Egy nép évszázadokig várt arra, hogy megnyíljék az ég és a Megváltót teremje. Jézus közössége ma is visszatérésére vár és így fohászkodik: Jöjj el, Uram Jézus!

Áldott Karácsonyt kívánok Nektek, Szüleiteknek és Tanáraitoknak.

Várszegi Imre Asztrik

egykori licista( ’64)