Néhány bibliai gondolat és kérdés a soproni licistákhoz
Adventi gondolatokat, útvezetést kértünk és kaptunk Várszegi Asztrik püspöktől, volt pannonhalmi főapáttól, iskolánk egykori diákjától.
Kedves Licista Diákok!
Majdnem teljes két évet töltöttem a Magyar Néphadseregben. Ott tanultam meg, hogy magam is és katonatársaim számára mit jelentett a jó szó, a vigasztalás. Ekkor szerettem meg Izajás próféta csodálatos képes beszédét, tanultam meg tőle, hogy nekem is úgy kell élnem, hogy embertársaimat bátorítani, vigasztalni tudjam akkor is, amikor a legkisebb esély sem látszik a változásra.
Ezét választottam most Nektek is az alábbi szöveget.
„Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Reá adtam lelkem, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűség vezeti a tanításban. El nem lankad ő és kedvét nem veszti, míg igazságot nem tesz a földön; és szavára vár az egész föld.” (Iz 42, 1-4)
„Az élet olyan, mint az óvoda. Reggel elvisznek bennünket és egész nap arra várunk, hogy délután vagy este valaki értünk jöjjön” – mondta egy diákom. Érdemes elgondolkodni ezen a kamaszfilozófián! Nem tudok szabadulni ettől a mondástól, nagyon találó.
Ebből a megfontolásból teszek fel néhány kérdést. Válaszolj rá szívedben!
- Várod-e, hogy valaki, ha nem is este, de valamikor érted jön?
- Van-e szívedben valami ismeretlen, vagy akár ismert dolog, netán valaki utáni vágy?
- Mire vágyódsz, amikor sehol sem találod, sehol sem érzed jól magadat? Mindez csak
kényelmetlen érzés lenne? Vagy talán felhívás a mélyebb keresésre?
- Felfedezted-e, hogy ezt a benned lévő űrt valaminek, de még inkább valakinek egyszer be kell töltenie?
- Vágyódsz-e arra, hogy valaki neveden szólítson és szeressen?
- Vágyódsz-e arra, hogy elfogadjanak, hogy barátkozzanak veled?
- Vágysz-e arra, hogy végre kilépj magányodból?
Az advent, a gyertyagyújtások alkalmak arra, hogy a gyertya fényénél vágyainkra tekintsünk.
Várakozásban élünk, de lehetőséget kapunk arra, hogy megszenteljük ezt a várakozást. Mert „meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk.” Az égő türelemmel várakozóké a Teljesség.
Sötétben indul az én adventem is, sötétben mindannyiunké. Keresésében, botorkálásban az egyház a próféták szavát hívja segítségül és így kérdez, sürget, fohászkodik:
„Őr, meddig tart még az éj?”
„Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál!"
„Harmatozzatok egek, teremjétek a Megváltót”
„Hozzád emelem, én Uram a lelkem, én Uram, Istenem bizakodom benned.”
Kérem, hogy a még hátralévő adventi napokban teremts csendet magad körül és a sötétben te is keress magadnak szavakat, amelyekkel várakozásodat megfogalmazhatod: mire vársz? Kire vársz?
Izajás segít neked a keresésben: Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Reá adtam lelkem, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűség vezeti a tanításban. El nem lankad ő és kedvét nem veszti, míg igazságot nem tesz a földön; és szavára vár az egész föld.
Egy nép évszázadokig várt arra, hogy megnyíljék az ég és a Megváltót teremje. Jézus közössége ma is visszatérésére vár és így fohászkodik: Jöjj el, Uram Jézus!
Áldott Karácsonyt kívánok Nektek, Szüleiteknek és Tanáraitoknak.
Várszegi Imre Asztrik
egykori licista( ’64)