Nyolc év biztonság
Sós Ádám nyolc líceumi év után búcsúzott az évzárón az iskolától és társaitól. A Berzsenyi-díj II. fokozatával is elismert diák rendszeres szereplője volt az iskolai honlapnak.
Matematika-, majd fizika- és informatikaversenyek győzteseként vissza-visszatérő szereplője volt a líceumi honlapnak Sós Ádám. Az ELTE matematika szakára készülő öregdiák az OKTV-n két tárgyból is a döntőbe jutott: digitális kultúrából Babics Csaba tanár úr segítette, fizikából pedig Lang Ágota és dr. Zsuppán Sándor. Az érettségin minden tárgyból kilencven százalék fölött teljesített, ráadásul nemzetiségi tagozatosként német nyelven. "Ebben sok segítséget kaptam Zsuppán tanár úrtól" - mondja mosolyogva. A tehetséges és szorgalmas licista a tanévzárón a Berzsenyi-díj II. fokozatát vehette át Tölli Balázs igazgatótól.
- Szerettem a Líceumba járni, nehéz is most a búcsú - vallja be Ádám, akit vonz ugyan a jövő, de még visszanéz a Líceum kapujából:
- Itt a legnagyobb biztonságban éreztem magam nyolc hosszú éven át. Ezt nehéz itt hagyni. De most muszáj, és így van ez jól. Megkaptam mindent, most ki kell repülnöm...