Okosan a befektetésekről
A Líceum idén is csatlakozott a Pénz7 országos rendezvénysorozatához, a programok egyik színvonalas állomása volt dr. Tebeli Izabella előadása a díszteremben.
Tizenegyedik alkalommal szervezik meg az ország iskoláiban a Pénz7 elnevezésű pénzügyi és vállalkozói témahehet. A programsorozatban országszerte több mint ezer iskola, többek között a Líceum is részt vesz. Idén elsősorban a befektetések, a kiberbiztonság és a tudatos vállalkozás áll a témahét fókuszában. Erről tartott előadást csütörtökön a Líceumban dr. Tebeli Izabella, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. belső ellenőr vezetője is.
Bemutatkozása után a szakember kiemelte, mennyire fontos a diákok pénzügyi tudatosságra nevelésre. Nemcsak a veszélyekre kell felhívni ugyanakkor a figyelmüket, hanem a lehetőségekre is. Ő ezt tette az Okosan a befektetésekről című előadásával, amiben kiemelt szerepet kaptak a befektetések értelmezései, a kockázatok és a hozamok összefüggései. A résztvevő diákok ábrák és logikus magyarázatok révén tudatosíthatták magukban: minél nagyobb hozamot ígér egy befektetés, annál nagyobb a kockázata is. A piac többi ajánlatához képest kiemelkedően magas hozam ígérete pedig mindig legyen gyanús.
Szóba kerültek a különböző befektetési formák; a pénzügyi alapok, biztosítások, részvények, állampapírok, megtudtuk, milyen az a win-win helyzet - amikor mindkét üzletfél jól jár -, és közelebbről megismerkedhettünk a tőzsdével, ami nem mindig olyan, mint a filmekben. Megtanulhattuk, hogy az úgynevezett bikapiacon felfelé mennek az árfolyamok, a "medvepiacon" ezzel szemben lefelé.
Sokakat érdekeltek a kriptovaluták, a szakember ugyanakkor kiemelte; a húszezer féle kriptovaluta piaca nem szabályozott, amolyan rendszeren kívüli piac, így megvannak a kockázatai is.
Az előadás után egy telefonos kvízzel le is ellenőrizhették az előadás résztvevői - és az előadó is -, mennyit jegyeztek meg az elhangzottakból. Nos, a jó válaszokért járó csoki elfogyott...