Önkéntes munka: rendbe tette a licista az emlékmű környékét
A kitelepítés évfordulóján az emlékezők már egy rendbe tett, letisztított emlékműnél hajthatnak fejet. Az önkéntes munka látványos eredményt hozott.
Az evangélikus templom felújítása hagyott némi nyomot az épület közvetlen szomszédságában álló kitelepítési emlékművön és környékén, a közelgő ünnep miatt pedig különösen aktuálissá vált a rendbetétele. Taschner Tamás, a Soproni Német Önkormányzat elnöke, földrajztanár a licisták között kereste azt a vállalkozó szellemű diákot, aki szívesen végrehajtaná a feladatot. Harkányné Horváth Enikő tanárnő, aki a közösségi szolgálatok nyilvántartását vezeti, Szekeres Leont (12.A) ajánlotta.
- A tanárnő már tudja, hogy szeretem a szabadtéri munkákat, otthon is szoktam a kertben segíteni - mondja erre a végzős licista. Igaz, hogy munkája bekerül a közösségi naplóba, de Leon ezúttal a nehezebb utat választotta.
- Visszanyestem a bokrokat az emlékmű körül, ehhez még egy ágvágót is vettem, összeszedtem a szél által odahordott szemetet, száraz ágakat, faleveleket, volt ott egy kis törmelék és purhab is. Mindent begyűjtöttem és bezacskóztam. Örülök, hogy elégedettek voltak a munkámmal - zárta Szekeres Leon.