Ötből négy: Bartokos Botond

Bartokos Botond először nyerte el a Széchenyi-ösztöndíjat, a Líceumban 2018-ban érettségizett egyetemista a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul zeneszerző szakon.

A soproni önkormányzat minden évben kiírja pályázatát a Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjra. A város támogatását a legjobb eredményeket felmutató öt egyetemista nyerheti el. Tavaly három licista kapta meg Sopron ösztöndíját, idén már négyen: Csigó Ábel, Boa Patrik, Bartokos Botond és Mentes Alexa Dóra. (Az ötödik ösztöndíjas Szőke Péter.) Sorozatunkban bemutatjuk Sopron elismert diákjait.

Bartokos Botond harmadéves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a soproni zeneiskolában zongorázni tanul, felsőfokú tanulmányai befejeztével zeneszerző lesz.

- A zeneművészeti egyetemen is három plusz két év a képzés, és van egy ráépülő év, amit elvégezve már tanítani is lehet a konzervatóriumban. Én mindenképpen zenéből szeretnék majd megélni, elsősorban persze zeneszerzésből, de valószínűleg tanítani is fogok. Reményeim szerint zeneszerzést és zeneelméletet - árulta el Botond.

- Szerettem a Líceumba járni, nekem kifejezetten jó volt, hogy el tudtam különíteni a zenei tanulmányaimat a gimnáziumi oktatástól. Dárdainé Csonka Andrea tanárnő volt az osztályfőnököm, nagyon kedves emlékeket őrzök róla és a fantasztikus osztálykirándulásainkról is. A Líceum megadta nekem azt a széles körű tudást, amire felnőttként szükségem van - mondta el Bartokos Botond.