Szalagavató rejtvényekkel, nemestünde nyelven

Kávéházi hangulat fogadta a 12.A szalagavatójára meghívott tanárokat a díszteremben. Négy nagy csoportba osztva ülhettek le az osztály vendégei, s hamar kiderült, mi ennek a jelentősége. A végzős osztály "megdolgoztatta" tanárait: a színpadon tizenöt jelenet, fotó vagy más feladvány alapján kellett egy keresztrejtvényt kitölteni. A jelenetekben magára ismerhetett néhány pedagógus, vagy éppen az AI által megváltoztatott fényképen kellett felismerni valakit. Vidám, de nem éppen könnyű feladványok követték egymást, mire összeállt a kép és kiderült a megfejtés: KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! - olvashatták ki a meghívottak a keresztrejtvényben.

A játékot követő vetítés, a líceumi éveket bemutató fotósorozat nemcsak mosolyra késztette a vendégeket, hanem a szalagavatókon mindig bekövetkező döbbent megállapítást is kiváltotta: milyen gyorsan elröpült ez a 4-5-8 év! És mennyire megváltoztak közben a főszereplők...!

Forró Martin mondott a osztály nevében beszédet és köszönetet - akkor már főleg a meghatódottság látszott az arcokon.

"Nyolc évvel ezelőtt, amikor először beléptünk a Berzsenyibe, még gyerekek voltunk. Akkor talán még el sem tudtuk képzelni, hogy valaha is fiatal felnőttekként állunk majd itt, készen arra, hogy elinduljunk az élet következő szakaszába. Azt meg főleg nem gondoltuk, hogy ez az idő ilyen hamar eljön, és, hogy időközben a nyakkendők mérete is jó lesz... sőt! Ez az időszak nemcsak a tanulásról szólt. Ezek az évek arról is szóltak, hogy lettünk idegenekből jó barátok, osztálytársakból pedig közösség."

Az emlékeket is felidéző Forró Martin külön kiemelte az osztályfőnök, "Locsi bácsi" támogatását, és azt, hogy a líceumi évek sokkal többet adtak a tantárgyi ismereteknél.

"Köszönjük tanárainknak mindazt az odaadást, energiát és türelmet, amivel tanítottak. Tudjuk, hogy nem volt könnyű dolguk... Nemcsak tanítottak: formáltak minket. Megmutatták, hogy az élethez való hozzáállásunk és kitartásunk sokkal fontosabb, mint bármelyik számítási képlet".

- A szalag - mondta többek között Martin -, amit ma feltűzünk, egy apró jelkép, de számunkra hatalmas jelentőséggel bír. Ez a szalag nemcsak azt jelenti, hogy mindjárt itt van a nagybetűs érettségi és a nagybetűs élet, amivel olyan régóta "fenyegetnek" minket, hanem azt is jelképezi, hogy az önök munkája célba ért...

Az osztály nevében köszönetet mondott diák szavai - vendégeik tekintetén látszott - célba ért: "Kedves tanáraink, ígérjük, hogy mindazt, amit itt tanultunk - legyenek azok különböző kémiai reakciók, a történelem nagy pillanatai, vagy akár az, hogy a legnehezebb helyzetekben is álljuk a sarat - magunkkal fogjuk vinni az életünk következő szakaszába. Mindig emlékezni fogunk az önök szavaira, türelmére és támogatására. Köszönjük, hogy mellettünk álltak, hogy hittek bennünk akkor is, amikor magunk sem, és hogy olyan alapot adtak nekünk, amire biztosan építhetjük a jövőnket".

- I ambar ahyaina ná: palteanyes i nenesse, palteanyes i cemenesse ar nólanyes i vistasse - szólt osztályához Locsmándi Dániel osztályfőnök. Mint kiderült, nemestünde nyelven, de aztán átváltott ógörögre. A gyengébben kedvéért lefordította a Sophoklés idézetet: "Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb". Közel nyolc közös év élményeit, nehézségeit és örömeit elevenítette fel az osztályfőnök, s beszéde nem csak a tünde nyelv miatt volt különleges. "Ti vagytok az első osztályom..., biztosan emlékezetesek maradtok számomra" - többek között ezért is. És persze a tartalma miatt:

"Sok minden, ami eddig megszokott volt, innentől más lesz. Új feladatok, új kihívások állnak előttetek, s lassan el kell köszönni a megszokott arcoktól, a jól ismert épülettől. De ha az elmúlt években valamit sikerült megtapasztalni belőletek, az az, hogy nincs számotokra megugorhatatlan akadály. Mindig megoldjátok az előttetek álló feladatot, mindig teljesítitek az újabb és újabb kihívásokat. Hiszem azt, hogy megtaláljátok a helyeteket majd az iskola után még akkor is, ha most még a jövő bizonytalannak és ijesztőnek tűnik is. Erős most az események sodrása, ami visz titeket valahova, és ebben van egy talán ijesztő jelleg, talán egy megnyugtató elem is: valahova ez a sodródás el fog titeket vinni, valahogyan lesz majd, és ha nem is tudatosan, de mindannyian tartotok már valamilyen irányba. Keresztény hitünk alapján pedig joggal bízhatunk abban, hogy életünk sodrása nem véletlenszerű vagy minket fenyegető, hanem éppen ellenkezőleg: egy olyan kijelölt pályán mozgunk, melyet a mi érdekünkben alkotott meg a Teremtő".

Kéréssel is fordult az osztályfőnök az őt csillogó szemmel hallgató diákjaihoz (igen, néhány zsebkendő is előkerült): "Emlékezzetek! Őrizzétek meg szívetekben az elmúlt éveket, az együtt megélt pillanatokat!" Nem kell megszűnnie a közösségnek a ballagás után sem - emlékeztette őket. "Figyeljetek egymásra és segítsétek egymást!" - kérte Locsmándi Dániel, majd feltűzte a blézerek és zakók hajtókájára a szalagokat. Kapott belőle ő is, Tölli Balázs igazgató is, aki Mózes ötödik könyvéből idézett: "Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük!" Azt kívánta az osztály tagjainak, hogy ismerjék fel a Líceumon kívül is a jó közösségeket, tartsák is meg a jót, és adjanak belőle másoknak is. Legyenek bátrak, legyenek jók...

A meghatódott, immár "felszalagozott" 12.A diákjainak pezsgős koccintással kívántak hasonló jókat tanáraik. A líceumi hagyományoknak megfelelően szendvicsek és sütemények mellett még sokáig beszélgettek diákok és tanárok, kicsit másképp mint eddig, elvégre a szalag erről is szól: kijelöl a közelgő búcsúzásra.