Szeretne magyarul is megtanulni a különleges licista

Indonéziából, azon belül Jáva szigetéről érkezett a soproni Líceumba Claresta Nihar. Mielőtt jelentkezett a nemzetközi diákcsereprogramra, hírét sem hallotta Magyarországnak, most már szeretné megtanulni a nyelvünket is.

Csendesen mosolyog, türelmesen várja a kérdéseket, néhány szóval, halkan, angolul válaszol, de közben az is kiderül, sok mindent meg is ért már magyarul. Azt mondja, ha fejkendő van rajta, akkor arabnak nézik, ha fedetlen hollófekete haja, akkor kínainak. Pedig Claresta Nihar indonéziai, Jáva szigetének egyik városkájában élt szüleivel és két húgával. Szerette volna látni Európát, ezét jelentkezett az AFS Nemzetközi Diákcsereprogramba.

- Interneten találtam rá erre a lehetőségre és nagyon megtetszett. Megbeszéltem a szüleimmel és nem volt akadálya a jelentkezésemnek. Mindenképpen Európába akartam jönni, de a Covid miatt sok ország bezárta a kapuit a cserediákok előtt. Magyarország viszont nem. Bevallom, soha nem hallottam még erről az országról, de utánanéztem és meg is jelöltem célként - meséli Claresta. Az, hogy végül miként is került éppen a Líceumba, a soproni Bártfai-Kőteleky családnak, Dárdainé Csonka Andrea tanárnőnek, és persze az iskola vezetésének köszönhető.


A Bártfai-Kőteleky család ugyanis tagja az AFS nemzetközi közösségének, volt már náluk kínai cserediák is, fiúk, András pedig a Líceum 12.D osztályos diákja. Osztályfőnöke Dárdainé Csonka Andrea. Így már gyorsan összeáll a kép: Kőtelekyék készen álltak egy új diák befogadására, a távoli kultúrák iránt kifejezetten érdeklődőek, szeretik a kihívásokat, rátaláltak Claresta Nihar adatlapjára az interneten. A többi ment mint a karikacsapás; a Líceum nyitott iskola, a tanárnő örömmel látta osztályában a tizenhét éves lányt, aki így reggelente befogadó családja fiával együtt mehet iskolába.

- A szüleim féltettek, persze, de az AFS óriási szervezet és vigyáz a cserediákokra. Most pedig már azt is tudják, hogy nagyon jó helyre kerültem. Egyébként Indonéziában nem stresszelnek az embernek, általában nem is aggodalmaskodnak - mosolyog Claresta, aki jávaiul, angolul, japánul és franciául is beszél - eddig.

Kíváncsiak voltunk, miben más a líceumi diákélet, mint a jávai. Mint kiderült sok mindenben...

- Itt rövidebb a tanítás. Nálunk reggel fél hétkor kezdődik az iskola és délután négyig tart, közben kétszer van egy-egy harminc perces szünet. Ha fakultációra megy valaki, akkor mégtovább marad az iskolában. Nincs ennyi tantárgy, tömbösítve tanuljuk a tudományágakat. Nekem a magyar rendszer sokkal jobban tetszik és szabadidőm is több van, mint otthon - sorolja a különbségeket a különleges licista. A kulturális különbözőségek annyira talán nem feltűnőek, de azért arra is tud példát a lány.


- Ami nagyon tetszik, hogy itt megölelik egymást az emberek. Először ez nagyon fura volt, kicsit ijesztő is, de most már megszerettem ezt a szokást. Viszont furcsa, amikor hangosan kifújják az orrukat, mert nálunk azt nem szabad - árulja el Claresta. Az ételeinket is különösnek tartja, a tejföl abszolút idegen számára és a kés haszálata is. Most a téli hideg jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen az otthoni a plusz húsz fok volt a leghidegebb, amivel eddig találkozott.

Az állatorvosnak készülő indonéz licista nagyon jól beilleszkedett a 12.D közösségébe. Azt mesélte, nem volt nehézsége, mert nyíltsággal, barátságosan fogadták. A legtermészetesebb volt, hogy például az osztály adventi műsorában is részt vett.

Befogadó családjával tölti az ünnepeket, ami megint egy új élmény lesz számára.

- Karácsonyt én eddig csak filmekben láttam, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok rá. A Líceumban már belekóstoltam a hangulatába és az nagyon tetszett! - mondta lelkesen Claresta Nihar, aki tanév végéig marad a Líceumban. Reméljük, csak pozitív élményekről fogunk beszélgetni júniusban is...