Tanulmányúton a törifaktosok
Tartalmas kiránduláson vehettek részt Budapesten a 11. és 12. évfolyam történelem fakultációjának diákjai. A közel ötven licista múzeumokban és az evangélikus gyűjteményben is járt.
Nyolc osztály törifaktosainak szerveztek tanulmányutat a Líceum történelem szakos tanárai. A közel ötven diák költségeit az evangélikus egyház állta. A tanulmányút már hagyomány a Berzsenyi-gimnáziumban, mert egyházunk fontosnak tartja, hogy a diákok megismerjék többek között az evangélikus gyűjteményeket is.
A licisták Sztrókay Edit, Barlai Zsófia Locsmándi-Kozák Viola és Csizmazia Csenge tanárnőkkel korán reggel indultak Budapestre. A fővárosban a délelőtti programokra szétváltak az évfolyamok, a tizenegyedikesek a Magyar Nemzeti Múzeumban kezdték a programot. Megnézték az állandó kiállítást, a Széchenyi-teremben megbeszélték a múzeumalapító soproni és Sopron vármegyei kapcsolatait, látták a Seuso-kincseket. Sőt, a rejtélyes római kori gyűjtemény egyik darabjának restaurálási munkáiba is bepillanthattak.
A tizenkettedikesek a Holokauszt Emlékközpontban jártak, ahol a kiállítás célja megismertetni azt a társadalmi kontextust, amelyben az egykori magyarországi felekezetek és társadalmi csoportok éltek. A népirtáson és a veszteségen túl megmutatja a tárlatz azt az embert és azt a közösséget, amely a vészkorszak előtt élt, és később annak elszenvedője lett. "A másik megismerése – a hasonlóságok felismerése által – közelebb viszi egymáshoz a társadalmi csoportokat" - vallják a kiállítás szervezői.
Délután a két csoport egymást követően látogatott el az Evangélikus Országos Gyűjteménybe. Olyan kincseket láthattak, mint Petőfi keresztelő medencéje. Megtekinthették azt is, hogyan lehet a modern technika segítségével tanulmányozni Luther Márton Magyarországon őrzött végrendeletét. Megnézték a Sztehlo Gábor életútját bemutató tárlatot is, ami licistáknak már csak azért is érdekes, mert Gaudiopolis, azaz Örömváros megálmodója a Líceumban érettségizett.
Ennyi érdekesség után is volt még program, méghozzá a CEU Blinken OSA Archivuma, ahol a történelem során elkövetett hamisításokat mutatják be. A hamisítás és megtévesztés eszközét az évszázadok során – háborúkban, a politikában, a gazdaságban és az emberi tevékenység egyéb területein – kitalálóik saját céljaik elérésére használták. Ezek a gondosan felépített konstrukciók féligazságok és puszta kitalációk, amik félrevezették az embereket. A rendkívül érdekes kiállítás bemutatja a csalások megjelenésének sajátos történelmi körülményeit, a mögöttük álló érdekeket és indítékokat, hatásukat és végső lelepleződésüket is.
Az izgalmas és hosszú nap rengeteg tapasztalattal járt a diákoknak - és a tanároknak is. Sztrókay Edit tanárnő elmondta, hogy a licisták sok dicséretet kaptak a kiállítóhelyeken figyelmükért, felkészültségükért és kreativitásukért. Volt, ahol a látottakról kvízt kellett kitölteniük, s azt száz százalékkal teljesítették is.