Véradásra hívja a soproniakat a Líceum

A Líceum minden évben szervez véradást, ahol egyrészt lehetőséget ad a 18. évüket betöltött diákjainak életük első véradására, másrészt kinyitja kapuit minden segíteni akaró, egészséges soproni előtt.

A Líceum idén március 4-én délután adja át földszinti tornatermét a vérellátó szolgálat munkatársainak. A kihelyezett véradás alkalmából ezen a napon a kapukat is szélesre tárja a gimnázium, hiszen bárki betérhet, aki segíteni szeretne vérre szoruló embertársain. A Líceumban régi hagyomány, hogy a 18. életévüket betöltő diákjainak lehetőséget ad az első véradásra, ami így közösségben, kicsit ünnepélyesen, maradandó élmény a fiatal felnőttek számára. Az első pozitív élmény pedig a remények szerint később évtizedekre segítővé, rendszeres véradóvá teszi őket.
- Természetesen nemcsak a diákok, hanem az iskola tanárai és munkatársai is csatlakoznak a kihelyezett véradáshoz - mondta el Radasics Csaba, a gimnázium biológia tanára, aki vállalta az alkalom koordinálását. Elmondta, hogy tavaly több mint százan nyújtották a Líceumban a karjukat a vérellátó munkatársainak, s ezt a számot bár nehéz lesz, mégis jó lenne idén túlszárnyalni. Nem lehetetlen, de ehhez a líceumi diákok és pedagógusok mellett a szülőkre és a soproniakra is szükség lesz. Mindenesetre most minden egészséges felnőtt példát mutathat a gimnazistáknak.
Bárki nyújthatja tehát a karját március 4-én 14 és 17 óra között, aki több mint ötven kiló, hatvan év alatti és egészségesnek érzi magát. A véradáshoz másra nincs is szükség, mint a TAJ-kártyára, a személyi igazolványra és a lakcímkártyára. Ezekre azonban feltétlenül!
A semmivel sem pótolható emberi vér rendkívül fontos a gyógyításban. A Vöröskereszt adatai szerint évente 400-500 ezer betegnek van szüksége vérre. A magyar egészségügyi intézmények ellátása éves szinten nagyságrendileg 390 ezer véradással biztosítható, így a folyamatos, biztonságos ellátáshoz napi 1600-1800 véradóra van szükség az országban.