Vérükkel is segítenek a licisták

A licisták nem csak beszélnek a jóról, meg is cselekszik azt. Ez derült ki a keddi véradáson, ahol hosszú sorban álltak az adminisztrációs pult előtt az első véradók és azok is, akik már tavaly átestek a "tűzkeresztségen". Mellettük büszkén mosolyogtak a gimnázium dolgozói is, akik közül szintén sokan nyújtották a karjukat. A soproniak is meghallották a hívó szót, úgyhogy összesen közel ötvenen adták a gyógyítás egyik semmivel sem pótolható fontos elemét: az emberi vért: összesen több mint húsz litert! A váradók közül huszonhárman először adtak vért, de ígérték: nem utoljára.

- A segítő szándék megvan bennem, a hajamat is azért növesztem, hogy majd odaadhassam valakinek paróka alapanyagául. Gyakran segítek a nagymamámnak is a fekvőbeteg nagyapám ápolásában és sok minden másban is örömmel támogatom a barátaimat, osztálytársaimat is - mondta Preiner Luca (12.A), miközben a karjába szúrt tűn keresztül a műanyag tasakokba gyűlt egészséges, talán valakinek az életét megmentő vére. "Nem is fájt!" - sandított közben a tűre, "na jó, kicsit azért kellemetlen volt, de ez nem nagy ár az eredményért" - tette hozzá őszinte mosollyal.

Varga Boróka (12.D) már szinte elszánt véradó. Kétszer már adott, kétszer pedig a környezetében lévő beteg miatt elutasították. Elmesélte, hogy élete első véradására édesapjával ment és cseppet sem félt.

- Miért vállaljátok a véradást? - kérdeztük egy csapat diáktól a sor végén. - Csokiért! - volt az első válasz, amit persze nagy nevetés kísért. - Nem nagy áldozat, csupán egy tűszúrás, ennyi áldozatot mindenkinek meg kellene hoznia másokért! - fordították komolyra a szót a lányok; Babella Boglárka (12.B) és társai.

A csoki egyébként tényleg járt, ahogy az ajándék toll, az utalvány és az első véradóknak az emlékoklevél is. De szemmel láthatóan nem ezek a tárgyak vonzották az első véradókat a tornaterembe, hanem elsősorban a segítő szándék, s talán egy kicsit az is, hogy legyőzzék a mindenkiben ott bújkáló ösztönös félelmet. Győztek - és adtak, önzetlenül.