Vidám esküvel lettek licistává a mujkók
Emlékezetes mujkóavatót rendezett a Lidisz a Líceum új diákjainak; a feladatok során még jobb közösségekké váltak az osztályok, miközben mindenki nagyon jól szórakozott. Csak nyerni lehetett ezen a délutánon, de Mujkó macit a 9.B szerezte meg.
A nemrég megválasztott új diákelnök, alelnöke és segítőik ügyesen kézben tartották a mujkóavató szereplőit és vidám versenyt tartottak az ötödik és a kilencedik évfolyamnak. Egyházi Anna és Horváth Levente először a zsűrit mutatták be: Csizmazia Csenge tanárnő, Joó Levente volt diákelnök, Buza Kristóf (11.A), Tubity Amina (11.A) és Kerkeni Emma Saida (11.A) értékelték a versenyzőket.
Az első feladat a már hagyományosnak számító osztályprodukció volt. Egy országot, illetve kultúrát kellett bemutatni a megadott zenére. Az 5.A - Nagy Róza tanárnő osztálya - Oroszországot táncolta el, és nagyon sok munkájuk volt a háttérben felvonultatott rajzokban is. Az 5.B minden tagja indiánnak öltözve, indián szökelléssekkel idézte meg az amerikai kontinens egykori kultúráját, Gécsekné Balogh Réka osztályfőnök / törzsfőnök vezetésével. A 9.0A mintha erre reagált volna, amikor cowboyokként foglalták el a tornatermet, de Barlai Zsófia osztályfőnök sakkban tartotta a zabolázatlan amerikaiakat. Angela Merkelként, "multikulti muttiként" vezette fel osztályát Barta-Barát Éva tanárnő. Nem volt azért egyszerű a német kultúrát összehozni az ABBA együttes Mamma Mia című számával, de megoldották. A 9.C vállalkozó szellemű lányai keleti varázslatot hoztak a legyezőikkel, a 9.D pedig, Folczné Polgár Annamária osztályfőnökkel együtt a spanyol bikaviadalt jelenítették meg. Bika is volt; Radasics Csaba tanár úr teljes átéléssel játszotta a szerepét.
A sorjátékok is izgalmasak voltak. Például milyen gyorsan tudják áthúzni magukon tizen a hullahopp karikát, ki tudja fekvőtámasz közben leghamarabb eltüntetni a krémest, vagy leharapni a madzagra kötött fánkot? Táncolni kellett az osztályfőnökkel, ebben már Szász Dániel tanár úr is jeleskedett, zsonglőrködni kellett lufikkal, különböző méretű labdákkal és üres poharakkal is. Az egyik legviccesebb feladat pedig az volt, hogy öt diáknak egy csak madzagokkal irányított filctollal kellett öt perc alatt lerajzolnia az osztályfőnököt. Elképesztő alkotások születtek...!
A sok nevetés után komolyan álltak neki a mujkók az eskünek, de közben rájöttek, hogy a licistává avatás is inkább vidám. Megfogadták, hogy órán nem esznek és a pad alatt sem veszik elő a telefonjukat. Megígérték, hogy a végzősöket mindig előre engedik a mosdóban, a menzán és a büfében is, sőt, talán még meg is hívják őket egy finom falatra. A házi feladattal is időben fognak elkészülni, legkésőbb becsengetésre. "Fogadom, hogy a Líceumnak mindig oszlopos diákja leszek!" - harsogták a volt mujkók, akik ezek után már nem mujkók többé, hanem igazi licisták. Akik persze alig várták, hogy kiderüljön, ki nyerte a versenyt, melyik osztály termébe költözhet be Mujkó, a plüssmedve.
Egyházi Anna nem is váratta a délután résztvevőit, kihirdette az eredményt: harmadik a 9.C, második a 9.D, a legjobbak pedig a zsűri értékelése alapján a 9.B-sek lettek. Különdíjat érdemelt az 5.A. A nyertesek jutalma utalvány a bowlingpályára - no és persze a dicsőség, jelen esetben a licistaság.