Visszajövök én! - ígérte szalagavatóján a 12.D
Még az érettségi szörnye is megjelent a 12.D szalagavatóján, ahol kevés szem maradt szárazon. A színpadon kalózok, az asztaloknál a kapitányok elevenítették fel egy közösség születését.
A Berzsenyi hullámtörőjén, a tudás tengerén hánykolódó hajón töltötték elmúlt éveiket a 12.D diákjai. Kalózokká váltak szalagavatójuk első részében, a fedélzeten megjelentek a kapitányok is, azaz tanáraik, akiket ezúttal ők személyesítettek meg. Zenét, pergő párbeszédeket, ütős poénok sorát fűzték paródiává, amiben még Kati néninek is jutott szerep. Grubits Flóra konferálása ügyesen kötötte össze a jeleneteket, így senki sem veszthette el a fonalat. Ám akkor megjelent a színpadon az érettségi szörnye, s ezúttal a szalagavató vendégeinek kellett helyesen válaszolniuk a kérdésekre: ki kicsoda a 14-15 évvel korábbi felvételeken. Nem volt könnyű a feladat.
- Ma este hivatalosan is elértük utunk végét, a szalagavató kikötőjét - terelte a képzeletbeli hajó utasait és a hangulatot komolyabb vizekre Grubits Flóra. - Négy-öt évvel ezelőtt újonc matrózokként szálltunk fel erre a hajóra. Egyesek csak egy haveri kirándulásra számítottak, mások már az első napon tengeri betegséget kaptak, de valahogy mindannyian belevetettük magunkat ebbe a nagy kalandba.
Az út fontos állomásait is felelevenítve kiderült, "megérte minden izzadságcsepp, minden éjszakába nyúló tanulás és minden kaland. Mert ez a hajó, amit együtt építettünk, erős, és mi, a legénysége, összetartunk - bárhová is sodorjon az élet".
A kincset is megtalálta a 12.D - ez az elmúlt évek fotóösszeállításából derült ki. A kincs pedig a számtalan közös emlék, ami összeköti az osztály tagjait. Hogy mennyire, az többek között az előkerülő zsebkendők számából is kiderült, főleg, amikor együtt énekelték: "Visszajövök én egyszer még..."
- Egy dolgot elhatároztam: én itt és most még nem szeretnék búcsúzkodni. A Berzsenyis életünkből optimista becsléseim alapján még majdnem fél év hátra van, amely ugyan egy szempillantás alatt el fog repülni, de minden bizonnyal annyi közös élményt fog tartalmazni, mint az elmúlt évek összesen. A 12. év húzós, fárasztó, stresszes, sokszor már csak azt kívánjuk, hogy legyünk túl rajta, de mindezek ellenére a gimnáziumban eltöltött időnk legmeghatározóbb élményei valószínűleg ide fognak kötni minket - ebbe a húzós, fárasztó, stresszes tanévbe - állapította meg többek között az osztály nevében mondott beszédében Varga Boróka.
- Már a megnyert mujkóavató is megmutatta, hogy ugyan egy kis nyomásra szükségünk van, de igenis tudunk együtt, egy osztályként dolgozni - ezt pedig az azóta eltelt évek csak még inkább megerősítették bennünk. Diáknapi projektek, foci és röpi kupák, Mikulás-műsor a tanáraink gyerekeinek és unokáinak – mind olyan akadályok és lehetőségek, amelyeket többé-kevésbé, de sikerrel vettünk. Diáktársaink is számos alkalommal láthattak minket ezen a színpadon állni különböző műsorokat előadva. Ezeknek köszönhetően igencsak belejöttünk már a szereplésbe. Noha szervezettséget nem sikerült magunkra szedni - mi a káoszt, és az utolsó másodperces megoldásokat preferáljuk - de ezek a pillanatok is segítették azzá tenni a kis közösségünket, akik ma vagyunk - folytatta, külön megemlítve például az utolsó szeptemberi osztálykirándulást, ahol fagyos, esős volt az idő, elment az áram, nem volt semmilyen más opció, mint egymással beszélgetni. És milyen jó volt...
- Nem tudom, meg lehet-e eléggé köszönni azokat az éveket, amit a mi terelgetésünkkel töltött. Harminckét kiscsibét befogadni a sajátjai mellé nem lehetett egyszerű. Hálásak vagyunk, hogy önt kaphattuk...! - fordult osztályfőnökhöz Varga Boróka, majd át is adta a szót és a mikrofont Barlai Zsófiának.
"Ez az első szalagavatós beszédem, szóval körülbelül három éve ezen lelkizem, hogyan foglak titeket most megszólítani. Azt tettem, amit manapság minden ember megtesz, ha szavak hiányában van. Megkérdeztem chatGPT-t. Azt javasolta, hogy kezdjem egy általánosan elismert szerzőre tett utalással, így J. K. Rowlinghoz fordultam. A roxforti varázsvilágban a végzős diákok leteszik Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlatot, a RAVASZT és a legjobb fokozatok egyike a várakozáson felüli. Amikor rátok gondolok, ez a varázstani szigorlati eredmény jut az eszembe - nézett sorban tanítványai szemébe Barlai Zsófia, mindegyikükkel kapcsolatban megemlítve egy csak rá jellemző epizódot, tulajdonságot, történetet.
"Nemcsak tanulásban, jó magaviseletben vagytok várakozáson felüliek, köszönöm azt is, hogy mindig számíthattam rátok. Köszönöm Nektek, hogy sosem kellett csalódnom, ha október 23-ai ünnepséget, rádiós megemlékezést, bemutató órát, ukrajnai menekülteknek gyűjtést kellett szervezni. Közösség vagyunk, egymást támogató csoport, és ez nagy kincs. Sokszor úgy éreztem, hogy nem a tanítványaim, hanem a munkatársaim vagytok, és úgy gondolom, nagyon jól is van ez így. Odafigyelve egymásra, segítve egymást a különbözőségben. Olyan érték ez, ami keveseknek adatik meg. Mi szerencsések vagyunk. Várakozáson felül. Nektek megadatott, ami keveseknek: jó képességek, szorgalom, hogy kibontakoztassátok, társak és közösség, ami jó irányba formált titeket és érzelmileg támogat. Na és persze az ország legjobb gimnáziuma… - sorolta erősségeiket az osztályfőnök.
– Már csak pár hónap, egy érettségi vizsgaidőszak – a legnagyobb kihívásotok az elmúlt nyolc, öt, négy év során – és elmentek. Amikor az előttünk álló időre gondolok, tudom, hogy kemény munkával teli, stresszes időszak lesz, de nem tudok aggódni. Az érzéseimet a 127. zsoltár írója fejezi ki a legjobban: „Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő ifjak. Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban.” Ti vagytok az én nyilaim, még itt az oldalamon, a tegezemben. Erősek vagytok, jó anyagból formáltak (köszönet a szüleiteknek), szépmívűek – sokan és sokat dolgoztunk ezen, rugalmasak, mert képesek vagytok alkalmazkodni, bátrak útra szállni. Ma Magyarországon súlyos hiány van jól képzett, erős morális érzékkel és elhivatottsággal rendelkező értelmiségből, aki tud és akar is tenni a közösségünkért. Őszintén hiszem, ti ezt az űrt alkalmasak vagytok betölteni, és úgy vélem, erre képesek és hivatottak is vagytok, akárhová kerüljetek. Nekem két dolgom maradt a nyilaimmal kapcsolatban: először is, kérni a Mindenható Úristent, hogy segítsen Titeket, hogy célotokat bölcsen válasszátok ki, és amikor megfeszül a húr a kilövés előtt, adjon jó szelet a repüléshez. Másodszor, nézni szép röppályátokat, ahogyan suhantok a célotok felé" – zárta beszédét az osztályfőnök.
Tölli Balázs igazgató gratulált ezek után az osztálynak, örömmel nyugtázva, hogy a Líceum címerében is látható hajó ilyen nagy szerephez jutott a szalagavatón. "Ez az iskola öreg, de a képzeletbeli hajódeszkái éppen ilyen közösségekből vannak kifaragva. Önökre valóban szükség van. Szükség van a bátorságukra, egyénileg és közösségi szinten is" – mondta az igazgató a meghatódott osztálynak, köszönve a meghívottak nevében is színvonalas műsorukat.
Mindezek után Barlai Zsófia feltűzte a bordó szalagokat, most már a 12.D tagjai is "megjelöltettek". Érezték ennek súlyát; örömét és a közelgő búcsú bánatát is – egyre több és több zsebkendőre volt szükség. Még a pezsgős koccintás pohárköszöntőjét mondó Kiss Igor hangja is megbicsaklott, pedig diákelnöksége alatt hozzászokhatott a szerepléshez. De kilenc éve minden hétköznapját a Líceum közösségében tölti, ezt pedig nem lehet olyan könnyen elengedni. Nem is kell. A Líceum itt lesz ezután is. Visszavár.
Erre koccintottak a 12.D tagjai és vendégeik.