Németh Sámuel

Németh Sámuel ( Kispéc, 1877 – 1975)

 
Diák:1889-1897
Igazgató: 1931-1939
Tanár: 1922-1939
Magyar-latin-görög szakos


Kispécen (ma Kajárpéc) született 1877. szeptember 25-én. Édesapja a kispéc-kajári evangélikus gyülekezet tanítója volt. 1889 őszén íratták be az evangélikus líceumba. Diákévei alatt tevékeny részese volt a líceumi diákéletnek, a Magyar Társaságban négy éven át működött, előbb hallgató, majd két évig rendes tagként. Pályázatokra benyújtott munkái az első próbálkozások a későbbi tudományos munkák felé. Nyolcadik osztályos diákként önállóan szerkeszti a havonta megjelenő Soproni Gyorsíró c. lapot. 1897-ben szerzett érettségi oklevelet. Utána Sopronban teológiai akadémiát végzett, a greifswaldi egyetemen lelkészi oklevelet, a budapesti tudományegyetemen magyar-latin, majd görög szakon tanári oklevelet szerzett. 1903-tól a felsőlövői evangélikus főgimnázium tanára, amelynek utóbb igazgatója és új épülete felépítésének kezdeményezője lett. Burgenland Ausztriához csatolása után az új osztrák hatóság a gimnázium igazgatása alól felmentette, a soproni Líceum tanárnak hívta vissza egykori diákját. 1922-ben került Sopronba, a Líceum tanára, a magyar, a latin és a görög nyelvet tanította, majd 1931-től igazgatója nyugdíjazásáig. (Igazgatói kinevezése: 1931. június 25.) Aktívan részt vett a Líceumi Diákszövetség munkájában, 1927-től a szövetség titkára lett. Már 1922-től átvette a líceumi könyvtár, majd a Dunántúli Egyházkerületi Levéltár gondozását. 1936-ban tanügyi főtanácsosi címet kapott. 1939-ben vonult nyugdíjba.
 A soproni Líceum történetét kutatta, több cikket írt az iskola nagyjairól. Tagja volt a Soproni Szemle szerkesztőbizottságának. 1964-ben tanári gyémántdiplomát kapott.
Magyar, latin és görög nyelvet tanított.
 
 
„(…) itt Sopronban közelebbről is megismerhettem, mint tanárt, igazgatót és embert. Csodáltuk munkabírását: naptárt szerkesztett, cikkeket írt szaklapokba, kezelte a 30 000 kötetnyi nagyértékű könyvtárt és Egyházkerületi Levéltárt. 1939-ben, amikor nyugalomba ment, búcsúztató értekezletünk után úgy sirattam meg, mintha édesapám lett volna.”
(Kamondy Zoltán, tanár)
 
„Kissé hajlott testtartású, szikár, rövid hajú, oldalszakállas – tipikus tudós tanári fej és arc volt. …Már egyszerű megjelenésével tiszteletet és fegyelmet parancsolt. Óráin a légy zümmögését is hallani lehetett, olyan csend és odafigyelés volt. Goromba szó sohasem hagyta el a száját, csak akkor köszörülte torkát, ha valami nem tetszett, például többek között, ha valaki görnyedten ült a padban, már rászólt. Egyenesen ülj, húzd ki magadat, egyenes gerincű ember légy!
Magyarázatait, előadásait egyszerű, szép, mindenki által érthető rövid mondatokkal, szerfelett logikus rendszerességgel adta elő, ezt felelésnél is megkövetelte, sőt dolgozataink elbírálásánál a rendszeresség volt a fő szempont és főleg a helyesírás.
Féltük is, szerettük is, csodáltuk is gyönyörű magyar nyelven tartott előadásait, nem unottan és nem gyorsan beszélt, így előadásait a felső osztályokban gyorsírással írtuk, mert felelésnél az általa előadottakat követelte meg. „
(Hollósy Elek, tanítvány)
 
 
„Élete, életpályája nem volt vakító fénycsóva, mint Gombocz Zoltáné, sem lidérces messzi fény, mint Adyé (mindhárman ugyanegy év szülöttei!), hanem meleget és világosságot adó, egyenletes sugárzás. A diákok közt nem zordon fegyelmezés vagy apró módszerbeli fogások, hanem a tömörre fogott, világos magyarázat és az ezen átszüremlő olymposi derű tartott rendet. A tanítás során, de különösen a periodikusan visszatérő iskolai ünnepeken sohasem állott velős mondanivaló nélkül hallgatói elé, cicoma nélküli, nemes retorikával, gondolatait gonddal ötvözve és belső ragyogásúvá csiszolva mondta a magyarság és a humanitás …örök üzenetét. Nem csoda, ha szavait néha évtizedek (és micsoda évtizedek!) múlva idézi fel a tanítványok őrző emlékezete.
A kollégák közt, akár hivatalos, akár baráti asztal körül, mint a kétségbevonhatatlan tekintélyű pater familias melegítette családias hangulatúvá az együttes munka vagy pihenés óráit.
(…) Verba docent – exempla trahunt. A szavak tanítanak, a példa vonz. Németh Sámuel a kötelességteljesítésben járt elöl, nem mint annak terhe alatt görnyedő robotos, hanem mint a felülről kapott erőtől megújulva friss kedvvel, önzetlen hűséggel késő aggkorig szolgáló teljes ember. Napok és korok múlnak, változnak, de Németh Sámueléhez hasonló (nagyon is ritka) példamutató életek sugárzására az iskolának, a városnak, az egyháznak, a hazának és emberiségnek mindig múlhatatlanul szüksége volt, van és lesz.”
(Prőhle Jenő búcsúzó beszéde Németh Sámuel temetésén.)