Prőhle Jenő

Prőhle Jenő (Sopron, 1909 – Sopron, 1986)

 
Diák: 1919-1927
Igazgató: 1947-1950
Líceumi és gimnáziumi tanár: 1933-1953
Könyvtáros: 1953-1983

 
Sopronban született 1909. augusztus 10-én. Édesapja Prőhle Károly evangélikus lelkész, teológiai professzor. Prőhle Jenő 1919-től 1927-ig volt a Líceum diákja. Minden évfolyamon osztályelső volt, tandíjmentes és ösztöndíjas tanuló. Felsősként tagja, sőt oktatója az iskolai gyorsírókörnek, két évig könyvtárosa a Líceumi Ifjúsági Diákszövetségnek, maturandusként a Magyar Társaság főjegyzője. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte latin-görög szakon. 1933-ban szerzett tanári oklevelet. Az egyetem elvégzése után nyugdíjazásáig és azt követően is az iskola tanára, illetve könyvtárosa. 1933-tól óraadó, 1934-től helyettes, 1937-től rendes tanárként működött volt iskolájában. Kezdő tanárként főleg latint és néhány évig görögöt tanított.   1934. szeptember 8-tól a líceumi cserkészcsapat parancsnoka, s ezt a munkát a háború után is folytatta. 1942 áprilisától 1943 áprilisáig a keleti fronton szolgált tartalékos tiszti rangban.  A háború utolsó éveit a fronton, a háború utáni évet angol hadifogságban töltötte. 1946. október 2-án tért vissza a Líceumba. 1947. április 28-án a Magyar Társaság tanárelnökévé választották. 1947. augusztus 1-jétől püspöki megbízásból igazgatóhelyettesként vezette az iskolát. Az 1947. november 20-i nagybizottsági ülés - a tanári kar jelölése alapján - egyhangúlag igazgatóvá választotta.

1950 augusztusáig vezette az iskolát. 1950 és 1953 között angolt és orosz nyelvet tanít.1953-tól főhivatású könyvtáros, mellette néhány órában tanít.

1957-ben „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést vehette át. Szülővárosától 1971-ben Lackner Kristóf-emlékérmet, 1977-ben Pro Urbe Sopron érmet kapott.

1986. május 31-én hunyt el.

 „(…) soha, senkivel szemben nem éreztette szellemi fölényét…. Prőhle Jenő olyan ember volt, olyan egyéniség, akinek jelleme, embersége messze felülmúl, elhomályosít bármilyen hatalmas tudományos életművet, érdemeket is.(…) a humánus európai és nemzeti szellemet sugározta az ő pedagógiai munkássága, azt a kristálytiszta emberi tisztességet, amelynek természetes és példamutató képviselője volt. (…) A haladás vállalására, igazi demokráciára, szó szerint a nép hűséges és alázatos szolgálatára tanított bennünket szavakkal is, a kezünkbe adott könyvekkel is, és életével is. (…)Törhetetlen hittel szerette az emberiséget és az egyes embert. (…) és vallom, ha szigorodó világunkban élő maradhat az emberi tisztesség, a humánum, abban Prőhle Jenő életének, tanításának és emlékének óriási része van.”

(Környei Attila, tanítvány)

 
 „(…) Értsd meg, én először az eszemmel és csak aztán a szívemmel vesztettem el Prőhle Jenőt. (…) Senkitől ezen a világon annyit nem kaptam, mint tőle. Úgy szórta rám az emberi szellem kincseit, mint valami varázsló, aki a világ előtt remetének álcázta magát, aki semmi mást nem akart, csak adni, adni ennek a szánalmas világnak rejtett kincseit.(…) Szinte a félszegségig fokozott burok mögött végtelen sok ismeret, szeretet, rajongás, ítélőképesség, apostoli elhivatottság.

(Csulak Ervin, tanítvány)

 
„(…) Ma is fülembe cseng az első értekezletünkön elmondott egyik mondata: Ami az angolok számára a The King, ugyanaz a kétszavas fogalom legyen számunkra az Alma Mater! Prőhle az életével bizonyította be, hogy az ő ajkán nem volt frázis az a két szép szó. „

(Kamondy Zoltán, tanár)