Peéry Rezső

Peéry (Limbacher) Rezső (Pozsony, 1910 – Stuttgart, 1977)


Igazgató: 1951-1956


1910. március 27-én született Pozsonyban. Apja, Limbacher Rezső, orvos, köztiszteletben álló polgár, elvhű szabadkőműves, lelkes városszépítő, híres rózsanemesítő, amatőr fotográfus; az értékteremtő, alkotó élet példáját adta fiának. Anyja Péry Anna tanítónő.

Peéry Rezső középiskoláit a pozsonyi líceumban végezte, majd a pozsonyi, a prágai és a párizsi egyetemen tanult; 1932-ben szerzett filozófia-francia szakos tanári diplomát a pozsonyi Comenius Egyetemen. Rövid ideig tanított, de már ekkor is főként újságírással foglalkozott. A Sarló-mozgalom tagja, a pozsonyi Esti Újság, Magyar Hírlap és az Új Szellem c. lapok munkatársa. Az ún. lakosságcsere folyamán el kellett hagynia szülőföldjét, 1946-ban  áttelepült Magyarországra. Rövid budapesti tartózkodás után 1948-ban Mosonmagyaróváron a piarista gimnázium tanára, majd igazgatója lett.

1950-ben került Sopronba. Először az akkori Leánygimnázium, majd a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója. 1954-56-ban a Soproni Szabadegyetem vezetője. 1956-ban a forradalmi tanács elnökhelyettese lett. 1956 novemberében elhagyta az országot; rövid ausztriai tartózkodás után Stuttgartban telepedett le, a reutlingeni pedagógiai könyvtár vezetője lett. 1971-74-ben a Németországi Magyar Írók Munkaközössége egyik alapítója és elnöke.

1977. november 11-én hunyt el Stuttgartban. Temetésén a bécsi írótárs, Szépfalusi István evangélikus lelkész mondott gyászbeszédet.


Művei:

  • Peremmagyarok az idő sodrában /Pozsony, 1940.
  • Requiem egy országrészért /München, 1975.
  • Malomkövek között. Találkozások kortársakkal /Stuttgart, 1977.
  • Gondolatok a tehervagonban avagy védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében /Pozsony, 1993
  • Szemben az emlékekkel /Budapest, 2001.


Soproni vonatkozású cikkei:

  • Gimnáziumunk állandó irodalomtörténeti kiállításai = Köznevelés, 1954. június
  • Levél Sopron sebeiről = Csillag, 1954. 11. 2172-2175.l.